Bezár Szolnok kedvelt vintage péksége és kávézója

Megosztás

Holnap, azaz augusztus 23-án, szombaton nyit ki utoljára Szolnokon a SIRAP kávézó. Az üzemeltetők öt év után, kizárólag a fővárosi egységükre fókuszálva folytatják a munkát és a közösségi oldalukon búcsúztak el vendégeiktől.

A Kassai úton 2020 nyarán megnyílt kávézó rövid idő alatt népszerű közösségi hellyé vált a megyeszékhelyen. A tulajdonosok célja a kezdettől az volt, hogy egy kiemelkedő kínálattal és kreatív ötletekkel teli tér jöjjön létre – ezt a vendégek visszajelzései szerint sikerült is megvalósítani.

Egy év elteltével a SIRAP reggelizőként úttörő lett a városban, elsőként vezettek be villás reggeli kínálatot.

2023-ban a belvárosba költöztek, amivel új lendületet kapott a projekt és még szélesebb közönséget értek el. A fordulópontot a budapesti egység megnyitása hozta el, tavaly decemberben a Veres Pálné utcában is elindult a SIRAP, amely teljes figyelmet igényelt.

„Ettől az időponttól folyamatos visszajelzések érkeztek, hogy “más” lett a SIRAP sokan hiányolták a személyes jelenlétünket. Sajnos be kell látnunk, hogy nem bírjuk tovább összehangolni a két üzlet koordinálási feladatait” – írták búcsúposztjukban, hozzátéve, remélik, hogy a vendégek jó emlékekkel gondolnak majd vissza rájuk.

Aki még szeretne elbúcsúzni a szolnoki SIRAP-tól, holnap még megteheti, ezután pedig a budapesti egységben, a Váci utca közelében várják a vendégeket.

Aktuális cikkünk a témában:

Sorra zárnak be Szolnok kedvelt éttermei, vendéglátóhelyei

Kép: SIRAP Vintage Pékség és Kávézó Fb

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!

Kapcsolódó cikkek