Az Agóra Szolnoki Közéleti Egyesület kezdeményezésére indult el az a helyi aláírásgyűjtés, amely a 4-es főút és az Alcsi-Holt-Tisza által határolt rész belterületté nyilvánítását sürgeti. A javaslat célja az elhanyagolt térség közszolgáltatásainak javítása, az ingatlanértékek növelése és egy élhetőbb környezet kialakítása.
Szolnok egyik méltatlanul elhanyagolt része, az Alcsisziget új lendületet kaphat egy friss helyi kezdeményezés révén.
Az Agóra Szolnoki Közéleti Egyesület és dr. Sámson László képviselő indítványozta a terület belterületté nyilvánítását, amely, legalábbis a kezdeményezők szerint, hosszú távon élhetőbbé és fejleszthetőbbé teszi majd a térséget.
„Meggyőződésünk, hogy ez az első lépés ahhoz, hogy az évtizedek óta elhanyagolt környezetben valódi fejlődés indulhasson meg” – fogalmaz az egyesület írásos válaszában. Hozzátették, a belterületi státusz megnyitná az utat a közműfejlesztések (szilárd burkolatú utak, csapadékvíz-elvezetés, közvilágítás és tömegközlekedés) irányába is.
A kezdeményezés fontos hozadéka lenne, hogy olyan állami vagy uniós pályázatok előtt nyithatná meg az utat, amelyek a külterületi státusz mellett jelenleg korlátozottan érhetőek el. Céljuk egy hosszú távon fenntarthatóbb, rendezettebb környezet kialakítása, javítva a térségben élők életminőségét.
Az egyesület jelenleg az aláírásgyűjtési szakasznál tart: „Ahhoz, hogy a belterületté nyilvánítás folyamata elindulhasson, elsősorban az ott élő ingatlantulajdonosok akarata szükséges. Az ügyet támogató döntésük pedig akkor számíthat valódi támogatásra a városvezetés részéről, ha kellő súllyal, tehát minél több aláírással tudják alátámasztani.”
Jelenleg nincs hivatalos visszajelzés a városvezetéstől, de bíznak benne, hogy egy erős lakossági akarat esetén a közgyűlésben is megszülethet a szükséges döntés. Mint írták, „ez az ügy ékes példája lehetne annak, hogyan lehet városunkban egy közös akaratnyilvánítással fellépni egy fontos cél érdekében.”
Az aláírásgyűjtés több ponton elérhető az Alcsiszigeten, például a Bolhaboltnál és a Sziget ABC-nél, de péntektől az Agóra aktivistái személyesen is járják majd Szolnok utcáit. A cél, hogy augusztus közepére elegendő aláírás gyűljön össze, ezt követően készítik el az előterjesztést a közgyűlés számára.
Arra a kérdésre, hogy várható-e adóemelkedés, az egyesület így válaszolt: „Ismereteink szerint nem, pontosabban ezek már megtörténtek az ingatlanadó és telekadó bevezetésével. Természetesen később, ha olyan infrastrukturális fejlesztéseket lehet a térségbe hozni, melyekkel plusz szolgáltatásokhoz jutnak az itt élők, ez a helyzet változhat. Ettől azonban sajnos még nagyon messze vagyunk”.
„Ez nem népszavazás, ez csak egy akaratnyilvánítás, ami annál sikeresebb, minél többen mondanak rá igent.” – emelte ki az Agóra.
Szerző: Horváth Zsolt
Kép: TamasJoo/YouTube
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!