Nyíltan kiáll a jászkunsági alezredes Ruszin-Szendi Romulusz mellett, együtt szolgáltak Szolnokon

Megosztás

Huszonöt éves ismeretség, közös katonai szolgálat. Zoltán úgy érezte, most már muszáj megszólalnia az egykori vezérkari főnök védelmében, akit bármilyen áron el akar taposni a kormányzati propaganda. A jászkunsági katona már nem az első fecske, akit nem lehet megfélemlíteni, de ez most elég látványos kiállás a bajtárs mellett.

Balázsi Zoltán alezredes Szolnokon szolgált együtt Ruszin-Szendivel és most is Jász-Nagykun-Szolnok megyében él. A közösségi médiában tette közkinccsé véleményét az egykori vezérkari főnök meghurcolásáról.

“Közel 25 éve ismerjük egymást..
Ismeretségünk még a Nemzetvédelmi Egyetemen kezdődött, majd hosszú évekig együtt szolgáltunk Szolnokon.
Ügyeletes parancsnokként én fogadtam az Irakból hazatérő, általa vezetett kontingenst – ekkor készült a mellékelt fénykép is.

Szolgáltam Vele Afganisztánban a parancsnoksága alatt. Aki volt katona az tudja, hogy egy hadszíntéren közösen teljesített misszió képes csak igazán összekovácsolni egy csapatot, és elmélyíteni a bajtársi kapcsolatokat. Nem tagadom, kissé elfogult vagyok Vele kapcsolatban, és nem csupán régi ismeretségünk- és talán mondhatom barátságunk- okán, hanem azért is, mert kiváló katonának, remek embernek és parancsnoknak tartom, aki számtalan alkalommal bizonyította rátermettségét.

Számomra ezért is érthetetlen és megdöbbentő az a gyomorforgató rágalomcunami, amit rázúdítottak olyan “emberek”, akik a bokájáig sem érnek fel Ruszin- Szendi Romulusz tábornok Úrnak…
Tetszik, nem tetszik, az állomány döntő többsége – velem együtt – a Tábornok Úr mellett áll, és nem fogunk habozni a védelmére kelni, mert hosszú évek, évtizedek bajtársi kapcsolatát nem tudják a Habony Művekből semmissé tenni!
SEMPER FIDELIS!” – fogalmazott Zoltán.

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!

Kapcsolódó cikkek