A nyugdíjas szavazók megnyerése kivétel nélkül minden magyar kormány kiemelt programja volt a rendszerváltás óta. A Fidesz különféle jóléti és propaganda kommunikációval betonozta be magát ebbe a célcsoportba. Igy nem véletlen az sem, hogy az idősek nyugdíjas szövetkezeteken keresztüli foglalkoztatását is óriási sikerként mutatják be. Pedig, ha egy kicsit megkapargatjuk a felszínt, kiderül : mindenki jól jár ezzel, csak éppen a foglakoztatott nyugdíjasok nem.
A mai modern korban gyakori mondás az, a hatvan plusz az új ötven. Azok a nők akiknek sikerül 40 bedolgozott év után nyugdíjba menni, 60- 65 év közöttiek, ha átlagos egészségnek örvendenek, bizony még aktívak. Többen igyekeznek azon a munkahelyen, ahonnan nyugdíjba mentek tovább dolgozni, ha igényt tart rájuk a munkáltató, hiszen így már a nyugdíjuk plusz bevételt jelent. De mi történik akkor, ha bezárul ez a lehetőség ? Bizony néhány hónap pihenés után, egyre többen néznek körül a munkaerő piacon. Sokan a férfiak közül is szeretnének dolgozni a nyugdíjba vonulás után , vagy azért, mert a nyugdíjuk megállapításakor szembesülnek azzal, hogy ebből csak szűkösen lehet megélni, vagy azért, mert olyanok a családi körülményeik, hogy nem szeretnének egyedül otthon lenni.
Brutális ütemben nő a nyugdíj mellett dolgozók száma
A HR Portálon található egyik írás szerint : magyarországi munkaerő-tartalék megmozgatásában fontos szerepet játszhatnak a nyugdíjas szövetkezetek. Jelenleg 2,6 millió nyugdíjas vagy nyugdíjszerű ellátásban részesülő személy él Magyarországon, közülük 113 ezren dolgoznak a KSH adatai szerint a 65-75 év közötti korosztályban. 2019-ben még csak 31 ezren álltak alkalmazásban. 2019-től megugrott a létszám, ekkortól nem kellett ugyanis járulékot levonni a nyugdíjas foglalkoztatottak béréből és 2022-től már szochó-mentes is a keresetük, ami a foglalkoztatót mentesíti. A nyugdíjas munkavállalók egy részét a nyugdíjas szövetkezetek közvetítik a munkaadóknak.

A portál rangsorolta bevételek alapján a nyugdíjas szövetkezeteket. A 2024-es adatok szerint a legnagyobb szereplő 3,8 milliárd forintos nettó árbevétellel a Szomszédok. Olyan partnerekkel dolgoznak együtt, mint a Spar, a Tesco, a Müller vagy a Zalakerámia. A piac második legnagyobb szereplője a Nyugdíj-kiegészítés, a harmadik helyen a ProAktív áll, amely a legnagyobb hazai HR szolgáltató, a Prohuman Csoporthoz tartozik. A Negyedik helyen a Pannon-Work HR szolgáltató nyugdíjas-szövetkezete, a Pannon-Work Silver található.
Mégis mennyi az annyi ?
Gábor egy kisebb kálváriával ment nyugdíjba. A munkahelyéről 63 évesen kirúgták egy létszámleépítés miatt, majd a fia segítségével evickélt el a nyugdíjig. Mindig melós volt az építőiparban, ahol el kellett azt is fogadnia, a fizetése két részből állt :a hivatalosan bejelentett és a hozzá adott borítékos. Ez igazán a nyugdíján látszik meg leginkább, ami nem éri el a 250 ezer forintot. Mivel egyre-másra hozta elé a közösségi média a nyugdíjas szövetkezeti lehetőségeket, regisztrált. Most árufeltöltő, ami nem annyira nehéz munka, de az órabérek sajnos lesújtóak. Nettó 1400 forintot keres óránként. Még bírná a 8 órás műszakot, de van, amikor már nem osztják be egész napra. Így átlagban 150 ezer forintot visz haza, amit elég megalázónak tart, hiszen a cégnek ugyanaz az elvárása a nyugdíjastól, mint a többi foglalkoztatottól.

Marika néni már elmúlt hetven, és amióta nyugdíjba ment, azóta valamilyen formában dolgozik. Nem azért, mert nem férne már rá a pihenés, de egyedül él és az utóbbi évek emelésével is alig haladja meg a kétszázezer forintot az ellátása. Ő is a nyugdíjas szövetkezetek egyikét választotta , mert azt gondolta, ez sokkal biztonságosabb, mint egyedül jelentkezni állásokra. Érettségije van, így igyekszik olyan helyekre bejutni , ahol valami értelmes dolgot tud csinálni. Évekig volt portás, ügyfélirányító, pár hónapot pedig telefonos ügyintézőként is dolgozott. Utóbbit kevésbé bírta, hiszen óránként 30-40-50 hívást is kezdeményezett a gép számára, és 4 óra teljesítés után teljesen lemerült szellemileg. Ő is úgy fogalmaz: a nyugdíjas szövetkezeteken keresztül az óradíjak finoman szólva is lesújtóak.
Szerinte az, hogy valaki 4 órás napi munkával 6000 forintot keres úgy, hogy közben a munkájához a gépet és az internetet is magának kell biztosítani, az mindent elmond. Ő is úgy ítéli meg, az elvárások a nyugdíjasok felé ugyanazok, mint a foglalkoztatottak felé, és amíg évről évre nő a minimálbér, a nyugdíjas szövetkezeten keresztüli órabér nem követi ezt. De igazából mégis örül annak, hogy valami pluszt keres, mert így legalább egy kicsit nyugodtabban alszik a hónap végén is.

Borsod megyét az ág is húzza
A legnagyobb nyugdíjas szövetkezetek állásajánlatait vizsgálva azonnal szembetűnő : a kínálat és az órabérek leképezik a magyar foglakoztatási piacot. Ott, ahol erősebb a gazdaság a nyugdíjas szövetkezetek is több kínálattal és magasabb órabérrel csábítják a dolgozni akarókat. A nyugdíjas foglalkoztatás terén is kettészakadt az ország. Pest megye és a Dunántúl az ipari és szolgáltató szektorban keres embereket könnyebb és nehezebb fizikai munkára. Takarítókat, árufeltöltőket, portásokat, ipari cégeknél összeszerelőket.
Ami érdekes, 1800 forintos órabér alatt nem igazán találni díjakat, de akad, ahol a kínálat eléri a 2500- 3000 forintot. A Dunától keletre – Debrecent kivéve – a lehetőségek a foglakoztatásra szerényebbek és bizony 1500-1600 forintos órabérnél többet nem igazán ajánlanak.
Ha hozzávesszük, hogy ebből még 15 százalék személyi jövedelemadó levonásra kerül, akkor tényleg nagyon szerény jövedelmi lehetőségeket kínál ez a foglalkoztatás fajta. Az, hogy az utóbbi öt évben megnégyszereződött azoknak a száma, akik nyugdíj mellett dolgoznak azt mutatja: minden plusz forintra szüksége van a nyugdíjasoknak. És hogy a jövőben is lesz-e lehetőségük erre, az már más kérdés. 2025 első negyedéves statisztikái azt mutatják: először hosszú idők óta nem nőtt, hanem csökkent a magyarországi foglalkoztatás 30 ezer fővel. És a cégek elsősorban a kölcsönzött munkaerőn spórolnak. Ebbe a kategóriába tartoznak a nyugdíjas szövetkezetek által közvetített munkavállalók is.
Szerző: Maros Éva
Fotók: nyugdijguru.hu, grantis.hu
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!