Még a jászkunsági buszmegállóból is ellopta a padot

Megosztás

Főszereplőnk először “csak” kerékpárokat lopott, harmadjára már nem elégedett meg a megszokott zsákmánnyal, a buszmegálló térkőhöz rögzített padja is kellett neki.

A Jászberényi Járási Ügyészség lopás bűntette miatt emelt vádat egy 34 éves jászapáti férfivel szemben, aki egy hónap alatt háromszor is lopott Jászapátin, még a buszmegállóból is elvitte a padot.

A vád szerint a férfi 2024 októberében három alkalommal is lopott Jászapátin. Két alkalommal a buszpályaudvaron lévő kerékpártárolóból lopott el kerékpárokat úgy, hogy azokról a lakatot fogóval levágta. Az egyik kerékpár vázát a rendőrség később megtalálta.

A férfi harmadszorra, 2024. október 20-án, éjjel, Jászapátin a Kossuth Lajos úton a buszmegállóban lévő és a térkőhöz rögzített padot – amely a Jászapáti Polgármesteri Hivatal tulajdona volt – feszítette fel és vitte magával.

A padot egy jászapáti ingatlanban rejtette el, melyet a rendőrség felhívására megmutatott, így a padot az önkormányzat visszakapta. Az ügyészség a vádiratában a férfivel szemben felfüggesztett börtönbüntetés kiszabására, valamint az ellopott és meg nem térült tárgyak értékének megfelelő vagyonelkobzásra tett indítványt. Az ügyben a Jászberényi Járásbíróság fog dönteni – tájékoztatta portálunkat a megyei főügyészség.

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!

Kapcsolódó cikkek