A polgármester február 14-én, pénteken tartott fogadóórát, ahol a felmerülő kérdések alapján megállapította melyek azok a várost érintő ügyek, amik jelenleg megoldásra várnak.
A politikus Facebook bejegyzésében hangsúlyozta, hogy az eseményen ezúttal is a lakások kérdése volt a leggyakoribb téma. Véleménye szerint ez erős jelzés arra, hogy a lakhatási válság milyen erősen sújtja a várost, amit a kormány figyelmen kívül hagyott az elmúlt időszakban.
Hozzátette, hogy a fejlődés érdekében új lakáskoncepció kidolgozása, valamint pályázati források felkutatása válik szükségessé.
A fogadóóra napirendjében szerepelt továbbá az önkormányzati bérlakások nyílászáróinak cseréje is, amelynek kapcsán a polgármester megígérte, hogy megteszi a szükséges intézkedéseket, éppúgy, ahogy a Volán megváltozott menetrendjével kapcsolatban.
Györfi Mihály emellett Szolnok időseinek is kedvezni kíván, és kijelentette, kezdeményezni fogja, hogy a buszpályaudvar üzemeltetője helyezzen vissza néhány padot az eltávolítottak helyére, így a szépkorúaknak nem kell majd állva várakozniuk.
Fotók: Györfi Mihály/Facebook
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!