A Szolnoki Rendőrkapitányság sikeresen felderítette az elmúlt évben történt vegyszerlopásos betörések sorozatát, melyek jelentős anyagi kárt okoztak a Jász-Nagykun-Szolnok megyei károsultaknak. A nyomozás során a hatóságok öt gyanúsítottat, valamint egy vevőt is azonosítottak, majd elfogtak.
A betörések tavaly tavasszal kezdődtek, amikor ismeretlen tettesek szolnoki, szajoli, tószegi, besenyszögi, tiszaföldvári, kengyeli és mezőtúri sértettek különböző telephelyeire törtek be. A tolvajok vegyszereket, vetőmagot, kéziszerszámokat tulajdonítottak el, sőt egy majorból még öt birkát is elloptak.
A sorozatos bűncselekmények miatt a károsultak összesen 28 millió forintos veszteséget szenvedtek el.
A nyomozási munka eredményeként a Szolnoki Rendőrkapitányság egyesítette az ügyeket, majd február elején lecsapott a feltételezett elkövetőkre. A hatóságok összesen hét rendbeli lopást róttak a 24, 29, 41 és 42 éves szolnoki gyanúsítottak terhére. Ezen kívül egy 29 éves szolnoki férfival szemben is eljárást indítottak, aki a mezőtúri lopásnál sofőrként segítette a bűncselekményt. Továbbá egy 51 éves jászkarajenői vállalkozó is a rendőrség látóterébe került, aki a gyanú szerint több liter vegyszert vásárolt az elkövetőktől, ezért ellene pénzmosás vádjával indult eljárás.
A rendőrség a gyanúsítottak közül három főt őrizetbe vett és kezdeményezte letartóztatásukat. A bíróság elrendelte a 41 és 42 éves férfi letartóztatását, míg 24 éves társuk bűnügyi felügyelet alá került.
Kép: police.hu
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!