Pontosan egy évvel ezelőtt, 2024. február 11-én adott egy sorsfordító interjút Magyar Péter a Partizánnak, ami gyökeresen átrajzolta a magyar politikai térképet. Az akkor még jobbára ismeretlen állami cégvezető, aki főként Varga Judit volt igazságügyi miniszter férjeként szerepelt a híradásokban, mára a TISZA Párt elnökeként Orbán Viktor egyetlen komolyan vehető kihívójává nőtte ki magát.
Az interjú időzítése tökéletes volt: a kegyelmi botrány epicentrumában készült, közvetlenül azután, hogy Novák Katalin köztársasági elnök és Varga Judit lemondásra kényszerült. Magyar ekkor már felkavarta az állóvizet: lemondott állami pozícióiról, és olyan kritikát fogalmazott meg, ami azonnal berobbant a közbeszédbe. Azt írta, nem akar “olyan rendszer részese lenni, amelyben az igazi felelősök nők szoknyája mögé bújnak, ahol Tónik, Ádámok és Barbarák vígan röhöghetnek a markukba”. A másfél órás beszélgetés minden rekordot megdöntött a Partizánnál, jelezve: valami más kezdődött el a magyar politikában.
Az interjú tartalma ma, egy év távlatából még érdekesebb. Magyar kendőzetlenül beszélt a NER belső működéséről: jellemezte Orbán Viktort, akit páratlan felkészültségű politikusnak nevezett, miközben azt is hozzátette, hogy az országot családi részvénytársasággá alakította. Beszélt Rogán Antalról, akit Richelieu bíboroshoz hasonlított, aki a háttérből, a titkosszolgálatok segítségével irányít. Szóba hozta Tiborcz István megmagyarázhatatlan gazdagodását, és részletesen ecsetelte a kormányzati kommunikáció ördögi hatékonyságát.
A legérdekesebb mégis az, amit akkor még nem láthatott senki. Magyar határozottan tagadta, hogy politikai szerepre készülne – “ez viccnek is rossz” mondta -, de számos kijelentése utólag profetikusnak bizonyult. Beszélt arról, hogy a legnagyobb ellenség az apátia, és hogy pár család kezében van az ország fele. Már akkor elmondta, hogy a jelenlegi ellenzékkel lehetetlen leváltani a kormányt, és hogy nagyon gyorsan tudnak összedőlni rendszerek.
Az interjú végén tett egy sejtelmes utalást is: amikor az esetleges atombombáról kérdezték, nem tagadta, hogy van a tarsolyában valami. Ez vélhetően a később nyilvánosságra hozott Varga Judit-hangfelvételre utalt, ami újabb politikai földrengést okozott. “Ha én lennék Rogán Antal, nagyon vigyáznék Magyar Péterre, hogy ne legyen baja” – mondta akkor.
A történelem fintora, hogy míg az interjú idején az ellenzéki pártok még nagy reményeket dédelgettek – a DK 20, a Momentum 10 százalékos EP-választási eredményről álmodozott -, egy évvel később Magyar Péter frissen alapított pártja 29 százalékot szerzett, Budapesten kis híján megszorongatta a Fideszt, Nyíregyházán pedig meg is előzte. Jászapátiban a TISZA Párt jelöltje meg is verte ifj. Pócs Jánost a polgármesteri címért folytatott küzdelemben. Ez különösen annak fényében figyelemreméltó, hogy az interjúban még csak az apátia és a rendszerszintű problémák ellen akart fellépni.
Magyar politikai átalakulása is tanulságos: a rendszerkritikus jobboldalitól az ellenzék vezéralakjáig vezető út azt mutatja, van még dinamika a magyar politikában. Az interjúban elhangzott politikai taktikai meglátásai – például hogy “kell egy kerettörténet”, vagy hogy “nem szabad túl sok üzenetet közvetíteni” – ma már úgy tűnnek, mintha saját későbbi kampányának forgatókönyvét vázolta volna.
Egy év telt el, és Magyar Péter a semmiből építette fel azt a politikai erőt, ami most az egyetlen valós alternatívának tűnik a Fidesszel szemben. Persze ebben nagy szerepe volt országjáró kampányának is. Az interjúban elhangzott jóslata – miszerint rendszerek nagyon gyorsan tudnak összedőlni – talán épp az ő politikai karrierjén keresztül nyer új értelmet. A magyar politika egyéves időtávban is képes radikális átrendeződésre – ezt ha más nem is, Magyar Péter példája bizonyítja.
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!