Az esetnek két nagy tanulsága is van, ezek közül a legjobban kiemelhető, hogy többedszerre bizonyosodik be, hogy nem mindenki egyforma. Szolnokon is vannak apró, de mégis dicső hőstettek, ami a mai világban sajnos elég ritka.
Még kedden történt a szolnoki pályaudvaron egy édesanyával és kislányával, erről az érintett, Nikoletta maga számolt be az egyik helyi csoportban. Rögtön azzal kezdte írását, hogy milyen jó, hogy vannak még jó emberek. A fiatal srácra pedig valószínűleg anyukája is büszke. Nikolett kislánya megéhezett a vasútállomáson, kért volna egy pizzaszeletet, de az édesanya bankkártyáját sajnos nem vitte a gép egy átmeneti hiba miatt, így nem tudott fizetni.
Ez nagyjából 12:30-kor történt, egy fiatal szemüveges srác azonban ezt végignézte és önzetlenül segített, vett neki egy pizzát. Az édesanya elmondása szerint jótevőjük valószínűleg iskolás volt. Mérhetetlen nagy a hálájuk iránta, a kislány hosszasan és jóízűen falatozta a pizzát. Ami talán élete legfinomabbja lett a történtek ismeretében.”Légy mindig szerencsés” – zárta történetét Nikoletta. Mi szintén kalapot emelünk az önzetlen jóság kinyilvánítása miatt a fiatal fiú előtt, van még remény Szolnokon is.
A másik tanulság pedig meglehetősen realista: mindig legyen nálunk készpénz, hogy sose kerülhessünk ilyen helyzetbe, hogy nem tudunk fizetni bankkártyával.
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!