Új trafiboxot helyeztek ki Jászberényben

Megosztás

Új trafiboxot helyeztek ki Jászberényben. A rendőrség és a polgármester reményei szerint az eszköz biztonságosabbá teszi majd a közlekedést.

A trafiboxok nagy trükkje, hogy nem tudni mikor működnek sebességmérőként, mivel nem mindig van a dobozokban traffipax. Emellett az eszközök ráadásul forgathatóak is, így könnyen előfordulhat, hogy egy adott napon belül akár többször is változik, hogy melyik irányba közlekedő autók sebességét mérik.

“Az elmúlt évek lakossági visszajelzései és kérései, valamint a Jászberényi Rendőrkapítányság Közlekedésrendészeti Osztálya szakmai javaslatára a tegnapi napon egy ún. Trafibox létesült a Kossuth u. 87 sz. előtt. A gyorshajtások és az ebből következő balesetek megelőzése céljából telepített eszköz helyszínét a rendőrség és a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Igazgatósága jelölte ki” – jelentette be Facebook-oldalán Budai Lóránt polgármester.

Az eszköz telepítését 3.2 millió forintért végezték, ebből a tartó oszlop kiépítését és az áramellátás biztosítását önkormányzatunk vállalta, a mérőeszközt és a kabinetet a rendőrség szerezte be.

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek