Távozott NBII-es csapatától a szolnoki születésű Csábi József

Megosztás

Egy Szolnokon jól ismert név került a hazai sportsajtó középpontjába – Csábi József néhány nappal ezelőtt távozott a labdarúgó NB II tizedik helyén végző Kazincbarcika vezetőedzői posztjáról. Csábi korábban két alkalommal is vezette a megyeszékhely futballcsapatát, sőt, sportigazgató is volt.

A Barcika csapatának honlapja szerint a szezon lezárását követően a felek értékelték az eltelt időszakot, majd egyeztettek a jelent és a jövőt illetően. Végül közös megegyezéssel úgy döntöttek, hogy lezárják az együttműködést.

„Az életben vannak olyan fordulópontok, amik nem mindig tervezettek, csak úgy jönnek. Barcikán hagyom a szívem egy részét, mindig szeretettel fogok gondolni az itt eltöltött időszakra” – nyilatkozta a távozó tréner.

A szolnoki születésű Csábi József Egervári Sándor asszisztense volt 2010 és 2013 között a magyar válogatottnál, majd utóbbi menesztésekor egyetlen mérkőzés erejéig maga is szövetségi kapitányként mutatkozhatott be. A mérlege 100%-os, Andorrát két góllal vertük.

Szolnokra 2015-ben került, egy félszezonon keresztül irányította a felnőttcsapatot, illetve sportigazgatója volt a klubnak. Vezetőedzőként aztán 2019-ben tért vissza, több, mint két évig volt tréner, a Transfermarkt adatai szerint összesen 88 tétmérkőzésen.

„ (…)kisétáltam a Tisza túloldalára, a Vágóhíd utcába, ahol nagyszüleim éltek és én is felnőttem. Érdekes érzés volt ott állni, és belegondolni, hogy innen indultam 30 valahány évvel ezelőtt és most újra itt vagyok. Persze 1000 és 1 dolog történt azóta velem, de mindig is fontos volt nekem a családom és ez a város, akárhol is játszottam vagy dolgoztam. Azóta változott sok minden, szeretett szüleim már nincsenek velünk, de eszméletlen büszkeséggel tölt el például, hogy édesapámról pályát neveztek el” – emlékezett vissza egy 2018-as interjúban.

Kép: szolnokimavfc.hu

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek