Éles váltás – az NBI-ből a harmadosztályú Karcagnál folytatja a spanyol labdarúgó

Megosztás

Több sportmédium is úgy értesült, hogy az NBI-ből kieső Kisvárda csapatkapitánya, a 35 éves Lucas a magyar harmadosztályban folytatja a pályafutását, méghozzá Karcagon. A harmadosztály Észak-Keleti csoportjában szereplő csapat mellett a DVSC akadémiáján fogja elkezdeni az edzősködést.

Úgy tűnik, itt képzeli el a jövőjét az egyébként magyar állampolgársággal rendelkező Lucas Marcolini Dantas Bertucci. Felnőtt pályafutását a DVSC második csapatánál kezdte, majd kölcsönben játszott a Békéscsabánál, illetve három mérkőzés erejéig a szlovák Bodva Moldavánál is bemutatkozott.

2015-től a Kisvárda játékosa, pályafutása itt teljesedett ki: több, mint 200 tétmérkőzésen lépett pályára, a 2021/22-es szezonban ezüstérmesek lettek.

Mások mellett az NB1.hu arról ír, labdarúgó karrierjét a Nagykunságban folytatja, a Karcag játékosa lesz, miután a Kisvárda 33 lejátszott meccs után 31 ponttal a kieső helyen zárt.

A harmadosztály Észak-Keleti csoportjában most a 7. helyen végzett a Karcag 44 ponttal. Harminc találkozóból 12-őt megnyertek, 8 végződött döntetlennel és 10-szer kaptak ki.

Lucas emellett a debreceni akadémián kezdi meg edzői pályafutását.

Kép: kisvardafc.hu

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek