Két autó ütközött össze a szolnoki rémkereszteződésben, az egyik a járdára is felszaladt

Megosztás

Ismét szedte áldozatát a szolnoki rémkereszteződés, az Ady és Boldog Sándor metszéspontja. A lámpák történetesen most működtek, mégis megtörtént a baj, két autó ütközött össze. Még jó, hogy súlyos személyi sérülés nem történt, legalábbis a helyszínen erre utaló jeleket nem láttunk.

Pedig könnyen meglehetett volna a baj, ugyanis az egyik autó – amit állítólag egy hölgy vezetett – nagyon összetört, míg a másik viszont a járdán állt meg. Akár könnyen a zebrán átkelésre váró gyalogosok közé is csapódhatott volna, de úgy tudjuk, ilyen szerencsére nem történt, minden bizonnyal épp nem álltak a járda szélén gyalogosok…

A lámpák működtek, pedig ebben a kereszteződésben általában akkor szokott karambol lenni, amikor azok nem üzemelnek.

A balesetnek tudomásunk szerint a kocsikon kívül nem voltak súlyos sérültjei. A nagyobb kárt szenvedett autó hölgy vezetőjét a mentőautóban látták el, de azt lehetett látni, hogy nagyobb baja nem történt, talán köszönhetően annak is, hogy autójában az összes légzsák kinyílt.

Ezen az autón lehet majd dolgozni
Ez autó állt meg a járdán, a zebránál
Az összes légzsák kinyílt
A baleset helyszíne

Kapcsolódó cikkek