Mint arról korábban mi is beszámoltunk, a napokban ünnepelték Horthy Miklós újratemetésének 30. évfordulóját Kenderesen. A megemlékezésen a fideszes politikusok gyakorlatilag versenyt futottak, hogy ki tudja jobban méltatni az erősen vitatott életű kormányzót. A mai napig történelmi vita tárgyát képezi, hogy Horthynak pontosan mekkora szerepe volt a magyar holokauszt megvalósulásában, illetve mekkora a felelősség terheli több százezer magyar zsidó kivégzéséért.
Az ünnepség, valamint a politikusok megnyilvánulásai sokaknál kiverték a biztosítékot, többek között Pajor Tamásnál is. Pajor Tamás kifejezetten izgalmas életúttal rendelkezik, kezdetben a Neurotic együttes alapítója volt, majd megtérését követően szakított korábbi életformájával és megalapította az AMEN együttest, amely az első magyar keresztény rockzenekar volt.
Később szerepet vállalt a holocaust témájának a könnyűzenébe való adoptálásában. Ennek egyik legismertebb produktuma, az egyfajta “holokauszt-himnusszá” váló Rosenberg Dani című alkotás, melyet a szerző közösen ad elő Bódi László Cipővel, Bródy Jánossal, Demjén Ferenccel, Koncz Zsuzsával és Somló Tamással.
Horthy újratemetésének évfordulójáról szóló Facebook bejegyzését változtatás nélkül közöljük.:
Gratulálok a tegnapi, jó kis kenderesi fasiszta dzsemborihoz! A Horthytemetés 30 fantázianévvel illethető összeröffenés számomra – nyilván naivitásom okán – picit meglepő módon Lázár János miniszter főségével bonyolódott. Emelkedett pillanat volt, amelyről nehéz eldönteni, hogy célja a náci lélektanú honfitársaink körében történő haszonelvű szavazatmaximalizálás, vagy őszinte, belső meggyőződés volt-e.
Hogy melyik a rosszabb, azt jelen posztom olvasóira bízom. Az ilyen események kihagyhatatlan tartozékaként szónokló, mihazánkos, kurucinfós Novák Előd szerint itt van a kormány igazi szíve és most már tessék színt vallani!
A legelvhűbb neonácik örök dobogósa, „kitörésnapi” Elődke részéről eddig sem volt kérdés, hogy óriási fanja a gázkamrák innovátorainak, hiszen csinos kis oldalán telibe tolja Adolf Hitler szülinapi ünneplését, Szálasi méltatását, vagy éppen a zsidónégerbuzizást. Biztos nem tehet róla, így született. Viszont, hogy a megjelent kormányhivatalnokok szívében vajon mi van, azt az ég tudja.
Én mindenesetre Frölich Róbert országos főrabbihoz csatlakozva, magától a Nagyfőméltóságú Nagybányai Miklós, tengertelen tengernagytól idéznék a zsidók kapcsán:
„Ami a zsidókérdést illeti, én egész életemben antiszemita voltam, zsidókkal sohasem érintkeztem. Tűrhetetlennek tartottam, hogy itt Magyarországon minden-minden gyár, bank, vagyon, üzlet, színház, újság, kereskedelem, stb. zsidó kezekben legyen, és hogy a magyar tükörképe – kivált külföldön – a zsidó.”
Egy másik barátságos gondolat:
„Én hirdettem talán először hangosan az antiszemitizmust, azonban nem nézhetek nyugodtan embertelenségeket, szadista, oktalan megaláztatásokat, mikor még szükségünk van rájuk.”
Hát igen, egy darabig még szükség volt rájuk, viszont faji kötelességünk megérteni, hogy egy ponton túl már NEM! Ezután pedig oly szépen cseng az endlösung felkonja:
„A zsidók fokozatos kikapcsolására vonatkozó további intézkedések folyamatban vannak, s amint meg lesznek teremtve elszállításuk feltételei, ezt végre is fogjuk hajtani.”
Ha ez nem lenne elég, akkor egy Bocskai öltésnyit emlékezünk meg arról, hogy a numerus clausust, valamint mindhárom zsidótörvényt az ő kormányzósága alatt emelték törvényerőre. Két nagyapám és népes rokonságom földi létének tátongó hiánya, a Hitleráj mellett első helyen az ő kezét teszi veressé, nem megfeledkezve persze hűséges alattvalóiról, a Hanna Arrendtről nevezett „a gonosz banalitása” elvén működő szorgalmas kishivatalnokokról, és az egyenes gerincű, kakastollas Magyar Királyi Csendőrségről.
A Mi hazánk számomra dedikáltan az ő örökségüket testesíti meg, de azért bevallom, kicsit novum, hogy pár Fideszes miniszter is beszállt a likvidátorokat ünneplők eddig sem túl karcsú táborába. Ellenébe nem vethető, de árnyalatként meggondolható lehet, hogy Horthy volt az, aki a budapesti zsidóságot már nem engedte elvinni, de ez már több mint 400.000 vidéki zsidó bevagonírozása után történt. Elhurcolt, kivégzett és végül kirabolt családtagjaimon túl a túlélők között volt apám és anyám a gettóban. Micsoda mázli, hogy nem voltunk vidékiek. Ezt a nemeslelkű tettet azonban erősen besötétíti az a történészi narratíva, miszerint Horthy ezt már az antifasiszta világszövetség egyértelmű fölényének árnyékában tette, hogy ezzel elkerülje háborús bűnösként történő kivégzését. El is kerülte. Ezért engedtessék meg, hogy ne legyek annyira lelkes ünneplése kapcsán, mert aki a családom nagy részét kiírtatja, de meghagyja a kisebb részét – érdekből – annak nemigen tudok tapsikolni.
Éltetőinek viszont azt ajánlom, a lúdtoll legyen kövér, temessék újra Gömböst, Imrédyt és Sztójay Dömét is, de ne felejtsék Baky Lászlót és Endre Lászlót sem, így az egész sokkal izgalmasabb lenne, mint a puhány, liberális tengernagy körüli hype.
