Nem az újabb akkumulátorgyárra – így tüntetett az LMP

Megosztás

Debrecenben tartott megmozdulást a zöld ellenzéki párt, amelyen nagyjából ötszázan vettek részt. A Fidesz politikai turistáknak nevezte őket.

A Debrecen belvárosába szervezett megmozdulás házigazdája Jármi Péter, az LMP Hajdú-Bihar megyei elnöke volt a Debreceni Nap tudósítása szerint. Nyitóbeszédében Jármi az Egyesült Államokból hozta fel Detroit példáját, ahol – szerinte Debrecenhez hasonlóan – mindent egyetlen iparágra építettek fel. Az LMP-s szerint a magyar kormány csak összeszerelő-üzemekben és kiszolgáltatott munkavállalókban képes gondolkodni. Párhuzamot vonva az akkumulátor- és autógyárak között sorolta: egyik sem magyar cég, kiviszik a profitot, adót nem fizetnek, cserébe a kormány pénzeli őket.

Ezután Bruti (Tóth Imre), Debrecen legismertebb stand uposa köszöntötte az “áldebrecenieket” és az “ál-mikepércsi anyákat”, majd elmondta, a város déli részén lakik, 3-4 kilométerre a már épülő kínai monstrumtól. Bruti bízik abban, hogy nem áll meg a városvezetés három gyárnál, hanem építenek még párat, hogy bármerről is fúj a szél, bele tudjon dögleni. A humorista ötlettel is előrukkolt: Debrecen címerállatát Duracell-nyuszira kéne megváltoztatni. Brutinak rohadtul elege van abból, hogy a lakosság megkérdezése nélkül büdös, szennyező gyárakat hoznak a városba. Performansza végén előadta ironikus hangvételű akkugyáras dalát – az este folyamán nem utoljára csendült fel a nóta.

Kozma Éva a Mikepércsi Anyák képviseletében arról beszélt, hogy azért van itt, mert egy akkugyár is sok, nemhogy ennyi. A Mikepércsi Anyák követelik a tanulmány elkészítését és közzétételét – víz- és energiamérleggel egyetemben. Göd és Komárom példájából kiindulva Kozma Éva figyelmeztetett, tűzesetek, mérgezések és haláleset is előfordult már a Magyarországra hozott akkumulátorgyárakban.

Keresztes László Lóránt, a Parlament Fenntarthatósági Bizottságának LMP-s elnöke a tüntetés résztvevőit azzal szembesítette, hogy Debrecen polgármestere hazudott saját városának, ahogy a magyar kormány is. Papp Lászlóra utalva arról beszélt, hogy akit a jó szándék vezet, és jót akar a városának, az nem elhallgattatja az embereket, és nem a közmeghallgatások megtiltásával éri el céljait.

Emlékeztetett a vízügyi szakember kirúgására is, aki “feltárta a valóságot és a gyárak valós kockázatait”. Keresztes László Lóránt rámutatott, “hazudjanak bármit is”, ezek a monstrumok elképesztően sok vizet fognak zabálni, ami fenntarthatatlan. Az LMP-s képviselő szerint akit a jó szándék vezet, az oda mer állni az emberek elé, és megkérdezni őket például arról, hogy akarnak-e több ezer vendégmunkást Debrecenben.

Hasonló hangvétellel beszélt Debrecen vezetőiről Schmuck Erzsébet is. Az LMP társelnöke úgy véli, ha a kormányon múlik, Magyarország akkumulátorgyarmat lesz, melynek – ha Papp Lászlón múlik – Debrecen lesz a központja. Itt hangos fújolás hangzott fel a polgármester nevének említésére. Schmuck Erzsébet szerint a városvezetés nem hajlandó tudomásul venni, hogy az emberek a közmeghallgatáson egyértelműen elutasították az akkumulátorgyárakat. Emlékeztetett, a Fidesz ennek kapcsán hozott egy olyan törvényt, amely szerint a közmeghallgatást ezentúl a köz nélkül is meg lehet tartani. Hatalmi gőggel vádolta Papp Lászlót, amikor a polgármester kijelentette, hogy “ezek a gyárak meg fognak épülni”. Szó szerint idézte Papp azon szavait, hogy “a debreceniek akarata ellenére is” felépülnek az üzemek.

Reagált a Fidesz-frakció

A keddi tüntetés után közleményben reagált a Fidesz-frakció, amelyet a civishir.hu szemlézett:

“Számunkra a debreceniek a legfontosabbak, ezért minden olyan észrevételt, melyeket az elmúlt időszakban megfogalmaztak, igyekszünk megnyugtatóan, olyan megoldásokkal megválaszolni, amely a város számára megőrzi a fejlődés lehetőségét, és ez a fejlődés környezettudatos módon az emberek egészségét és Debrecen védelmét is egyaránt biztosítja.

Figyelemmel kísérjük a debreceniek által megfogalmazott észrevételeket, ennek megfelelően úgy fejlesztjük a várost, hogy azokra minden körülmények között megtaláljuk a megfelelő megoldásokat.

Azok, akik Budapestről ide utaznak politikai turistaként, másfél-kétórát itt töltve a helyiek hergelésének céljával, azok nem Debrecen érdekeit tartják szem előtt. A mi dolgunk az, hogy a város úgy fejlődjön, hogy az a környezetre is, az emberek egészségére is és Debrecen egészére is pozitív hatást gyakoroljanak.”

Fotó: LMP

Kapcsolódó cikkek