MÁV: több napig tarthat a helyreállítás Hajdúhadház és Újfehértó között, százmilliós is lehet a kár

Megosztás

Valószínűleg több napig is eltart a vasúti pálya helyreállítása a Hajdúhadház és Újfehértó között kisiklott tehervonat balesete után – közölte a MÁV Zrt. debreceni pályavasúti területi igazgatóságának vezetője vasárnap délután, sajtótájékoztatón.

Hadnagy Attila a helyszínen elmondta, hogy egy Záhonyból Hegyeshalmon át Ausztriába tartó, vasércet szállító teherszerelvény harmincöt kocsijából kilenc siklott ki, teljesen elzárva a kétvágányú, villamosított pályaszakaszt. Mindkét vágány járhatatlanná vált és a felsővezeték-rendszer is jelentősen megrongálódott – mondta a szakember, megjegyezve, a kár százmilliós nagyságrendű is lehet.

Hozzátette: a balesetben senki sem sérült meg, az utasokat Hajdúhadház és Újfehértó között pótlóbuszok szállítják.

A vasútvonalon jelentős késésekre kell számítani.

A baleset okát a rendőrség és a MÁV Zrt. vasútbiztonsági szolgálata is vizsgálja. Hadnagy Attila elmondta, hogy zajlik a helyreállítás és a műszaki mentés tervezése.

Elindult Szolnokról a vasúttársaság vasúti segélyszolgálatának daruja, ennek segítségével emelik majd vissza a sínek közé, illetve a vasúti töltés mellé borult kocsikat, ezután kezdődhet a pálya helyreállítása. Az 1370 tonna összsúlyú teherszerelvény közepére és végére besorozott kocsik siklottak ki, a két mozdony után kapcsolt vagonok egy része a síneken maradt és néhány száz méterrel távolabb állt meg – tapasztalta a helyszínen az MTI tudósítója.

A Rail Cargo Austria jelzéseit viselő vagonok egy része felborult és kiömlött belőlük a szállított vasércpellet. Több kocsi összetörve, egymásra torlódva, a sínekről leborulva állt meg teljesen összegyűrve a sínszálakat. Eltörtek a felsővezeték-tartó oszlopok és a vasbeton talpfák, az egyik kisiklott vagon keresztbe állva teljesen elzárja mindkét vágányt. A Mávinform a honlapján azt közölte, hogy a záhonyi fővonalon utazóknak az átszállások miatt egy-két órával hosszabb eljutási időre kell számítaniuk.

A személyvonatok helyett Hajdúhadház és Újfehértó, az InterCity-k helyett Debrecen és Nyíregyháza között pótlóbuszra kell átszállni. A Volánbusz járatain a Debrecen-Hajdúhadház-Téglás szakaszon érvényesek a vasúti jegyek és bérletek. A Budapest-Miskolc-Szerencs-Nyíregyháza-Debrecen-Szolnok-Budapest útvonalon közlekedő minden vonat felármentesen vehető igénybe.

“A szerelvényfordulók miatt a záhonyi fővonalon vonatkimaradásokra is számítani kell, az InterCity vonatokban esetenként más szerelvények közlekednek” – tájékoztatott a Mávinform.

MTI

Fotó: MÁVInform

Kapcsolódó cikkek