A jászkiséri és a jánoshidai iskola is egyházi fenntartású lesz

Megosztás

Két állami fenntartású iskola is hamarosan egyházi kézbe kerül a Jászságban. Jászkiséren a reformátos, Jánoshidán a katolikus egyházé lesz az iskola.

“A mai iskolai szavazások lezárultak. A Diákönkormányzat 17 igennel 2 nem szavazattal, az iskola dolgozói 38 igennel, 8 nemmel, a szülők 120 igennel és 9 nemmel hozták meg döntésüket arról, hogy a Csete Balázs Általános Iskola református egyházi fenntartásba kerüljön. A Jászsági Tankerület az eredményeket továbbítja az illetékes minisztériumba, ahonnan a támogató nyilatkozatot várjuk!”

Ezt közölte közösségi oldalán Lukácsi György jászkiséri polgármester.

A polgármester a szavazás előtt hosszasan sorolta érveit – mintha nem is állami alkalmazott lenne – az egyházi fenntartás mellett.

Mint írta, a gyerekek egy biztos erkölcsi és anyagi alapokon nyugvó intézménybe járhatnak. A református egyház anyagi lehetőségei rendkívül jók, tette hozzá.

Szintén egyházi fenntartású lesz a jánoshidai iskola is.

Eszes Béla polgármester közölte, a képviselő-testület egyhangú döntéssel támogatta a helyi általános iskola fenntartóváltását, melynek értelmében az Alsójászsági Petőfi Sándor Általános Iskola a következő 2023/2024-es tanévtől az Egri Főegyházmegye fenntartásában működhetne tovább.

A testületi döntés előzményeiről azt írta, hogy a helyi általános iskola egyházi fenntartásának kérdéséről már 6-7 éve elkezdődtek a beszélgetések a Csornai Premontreiekkel, illetve az Egri Főegyházmegyével.

Aztán március 13-án postai levél formájában értesítést kapott a Jászberényi Tankerületi Központtól, amelyben hivatalosan értesítették arról, hogy az Egri Főegyházmegye fenntartóként szeretné átvenni a jánoshidai általános iskolát.

A tankerület március 22-én több hivatalos fórumot is tartott, melyeken minden iskolai szervezet, közösség kimagasló többséggel támogatta a fenntartóváltást:

  • Szülői munkaközösség 8 igen – 1 nem
  • Dolgozói közösség 19 igen – 4 nem
  • Diákönkormányzat 8 igen – 2 nem.

Szintén március 22-én került sor az intézményi szülői értekezletre a Faluházban. Az értekezletet a tankerület vezette le, és tájékoztatás kaptak az Egri Főegyházmegyétől a tervezett egyházi fenntartás ügyében.

Március 27-én 8 órától 10 óráig és délután 15 órától 17 óráig volt lehetőség szülőként szavazni a feltett kérdésre, támogatják-e, hogy az Egri Főegyházmegye fenntartóként átvegye a jánoshidai általános iskolát a 023/2024-es tanévtől.

A szavazás a gyerekek létszámához igazodott, ami azt jelenti, hogy amelyik családból 1 gyerek iskolás, ott 1 szavazatot lehetett leadni, amelyik családnál 5 iskolás gyerek van, ott 5 szavazatot adhatott le egy szülő.

Az iskola tanulói létszáma 145, amelyből 103 szülői szavazat került leadásra, tehát a szülői részvétel a döntésben 71 százalékos volt.

A 103 érvényes szavazatból 95 igen és 8 nem szavazat volt az Egri Főegyházmegye fenntartói feladat átvállalására. A szavazáson megjelentek 92 százaléka támogatta az egyházi fenntartást!

A teljes tanulói létszámhoz viszonyítva több mint 65 százalékos az egyházi fenntartás támogatása Jánoshidán.

Ezek alapján a fenntartói jog átadásának nincs törvényi akadálya, immár várják a számukra pozitív miniszteri döntést, közölte Eszes Béla polgármester.

Képünk illusztráció.

Fotó: Egri Főegyházmegye

Kapcsolódó cikkek