Két idős embert zavart a dühöngő, pert nyertek, be kell zárni a pályákat – a város felhördült

Megosztás

Óriási a közfelháborodás Cegléden. Két idős embernek ugyanis elege lett az életüket zavaró gyerekzsivajból és a labdapattogtatásból, ezért beperelték az önkormányzatot. A város elvesztette a pert és kötelezték, hogy zárja be a feljelentők szomszédságában lévő dühöngőket.

Cegléden, a Köztársaság úton két régi típusú kispálya is van, ide jártak a környékbeli gyerekek focizni, kosarazni, labdát pattogtatni. Az utca túloldalán két idős lakó azonban ismereteink szerint évekkel ezelőtt megelégelte ezt és állítólag folyamatosan terrorizálta a szórakozni vágyókat. Állítólag fenyegették őket, ordenáré módon kiabáltak velük, volt, hogy kiszúrták a labdákat, vagy rendőrt hívtak.

A város intézkedéseket hozott, körbekerítették a pályákat, nyitvatartási időt határoztak meg.

Ez azonban nem vezetett eredményre, ezért perre ment a két idős lakó.

Az elsőfokú bíróság nevetve elkaszálta a pert, de a feljelentők nem adták fel. Másodfokra vitték az ügyet, ahol egyesítették azokat és nem kis meglepetésre kötelezték az önkormányzatot, hogy zárja be a sportpályákat. Sőt, le is kell bontani azokat!

A döntés érvényes, ezért már most sem lehet használni a pályákat. Az önkormányzat információink szerint úgy döntött, a Kúria elé viszi az ügyet. 

A város megdöbbent, rengetegen felháborodtak. Többen felvetették, hogy lehet, előbb voltak ott a pályák, mint ahogy a lakók odaköltöztek volna. Sokan azt mondták, örülni kellene, hogy a gyerekek végre kimozdulnak otthonról és mozognak, nem pedig a telefonjukat nyomkodják.

A politika is bejött a képbe, a Fidesz-frakció is teljes mellszélességgel állt ki a pályák megmaradása mellett. Az érintett körzetek két képviselője is azt ígérte, mindent megtesznek, hogy a jog eszközeivel érvényt szerezzenek a labdázót használó ceglédi lakosok érdekeinek.

Valaki azt ajánlotta a feljelentőknek, hogy menjenek ki a temetőbe, ott csend van.

Azóta már spontán labdapattogtató akciókat tartottak a pályáknál, ahova továbbra sem lehet bemenni.

Állítólag a háttérben látható ház egy lakóját zavarta a pályáról kiszűrődő zaj Fotó: Norbert Ferenczi/A KÖD jelenti

Sőt, március 4-én is lesz egy nagy rendezvény, Mentsük meg a grundot! címmel.

Nyitókép: Cegléd Városi Televízió Facebook

Kapcsolódó cikkek