Októberben indulhat el a Galambos park fejlesztése

Megosztás

Játszótér napvitorla árnyékolással, színpad, fedett vizesblokk, ivókút, futókör, mászóerdő, vizes élőhely és körben parkoló kialakítása. Ez mind-mind szerepel a törökszentmiklósi Galambos park felújításának terveiben. Tavasszal lesz egy éve, hogy sikeres lett az erre benyújtott pályázat.

Törökszentmiklós egyik meghatározó közösségi tere a Galambos park. Minden korosztály számára pihenést, szórakozást nyújt, rendezvénytérként is használják. Ezt nem csak a város vezetése gondolta így, hanem a lakosság is. Igény mutatkozott a terület fejlesztésére, újragondolására, hogy a mai kor elvárásainak is megfeleljen. 

A tervezés már 2019-ben elkezdődött, 2020 év elejére el is készült egy átfogó fejlesztési koncepció a területre.

Az önkormányzat 2022. január 6-án döntött arról, hogy benyújtja pályázatát, április 8-án már meg is érkezett az értesítés, 500 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert a projekt.

Múlt év végére elkészültek a tervek, elindulhatott az engedélyezési eljárás az egyes építményekre. 2023 év első felében tervezik elindítani a közbeszerzési eljárást. Sikeres közbeszerzés után 2023 októberében indulhat el a park fejlesztése, amit 2024 végéig szeretnének befejezni, írta a szentmiklosonline.hu.

Üröm az örömben, hogy az építőipari árak jelentős emelkedése miatt a teljes koncepció nem valósulhat meg. Abban biztosak, hogy megújul a zöldfelület és a játszótér, épül egy sétány és egy futókör, a terület térvilágítást kap, továbbá felújításra kerül a vizes élőhely a területen. A tér hasznosításához igazodóan dombokat fog a kivitelező kialakítani. A mindennapos használatot, és a területen lebonyolítandó eseményeket egy állandó vizesblokk fogja majd támogatni, illetve a park körül kiépül 71 parkolóhely.

Az erdős-fás területen kalandparkot terveznek. A játszótér körüli fedett közösségi épületben építendő vizesblokk mellett kemence, ivókút megépítése is szerepel a tervekben. A játszótér árnyékolását is megvalósítják. Fogadótér kialakítását is tervezik, itt a park és a város rövid történetét mutatnák be.

Forrás: szentmiklosonline.hu

Kapcsolódó cikkek