Ezúttal jóval közelebb, dél-keleti szomszédunknál rengett a föld – VIDEÓVAL

Megosztás

Romániában hétfőn egy 5,2-es erősségű földmozgás történt, amit még Kolozsváron is érezni lehetett.

A Richter-skála szerint 5,2-es erősségű földrengés volt hétfőn, romániai idő szerint 16 óra 58 perckor Olténiában, Gorj megyében, 13,2 km-es mélységben – közölte az Országos Földfizikai Intézet.

A mozgást Kolozsváron is érezni lehetett, bár a földrengés epicentruma 179 kilométerre volt a várostól. A Libertatea azt írja, többen is jelezték a közösségi médiában, hogy a rengést Târgu Jiuban, Craiován, Temesváron és Nagyszebenben is lehetett érezni. A rengés epicentrumától Nagyszeben 102 kilométerre, Craiova 107 kilométerre, Temesvár 166 kilométerre van. A Facebookon többen is jelezték, hogy Marosvásárhelyen is lehetett érezni néhány másodpercig a mozgást. A Hotnews összefoglalójából pedig az derül ki, Szerbiában és Bulgáriában is észlelték a földrengést, Belgrádból is jeleztek észlelést a szerb Blic szerint.

A földtani intézet tájékoztatása szerint 17 óra 21 perckor egy 3,0 erősségű utórengés követte a földmozgást. Eszerint 17 óra 13 perckor egy 2,4-es erősségű utórengés is volt. Előbbi 5 kilométer mélységben, utóbbi 15 kilométer mélységben történt. (Telex)

(A borítókép illusztráció)

Ilyen volt a ma délutáni földrengés a romániai Bălești térségében! | Ilyen volt a ma délutáni földrengés a romániai Bălești térségében! Videó: Florin Cruceru / Meteo Buzau Original / Extrém időjárás | By MetFigyelő | Facebook

288K views, 951 likes, 12 loves, 221 comments, 961 shares, Facebook Watch Videos from MetFigyelő: Ilyen volt a ma délutáni földrengés a romániai Bălești térségében! Videó: Florin Cruceru / Meteo…

Kapcsolódó cikkek