“Rezsivédelmi” költségvetés, 600 milliárdot elszórnak sportra, az önkormányzatoktól viszont elvonnak

Megosztás

Van kérem egy fontossági sorrendje az Orbán-kormánynak. Mindig mindent a rezsivédelemmel és a szankciókkal magyaráz a Fidesz, de az átszabott költségvetésben még az eredetinél is nagyobb összeg, 600 milliárd jut sportra. Kinek mit intézett a kormánya.

Az önkormányzati támogatásokat pedig alaposan megvágták, de ez az elmúlt évek tendenciája után már nem is annyira meglepő.

A kormány átírta a 2023-as költségvetést, de a bőréből nem tudott kibújni, a sporton csak nem sikerült spórolni. 2024-től drasztikusan csökkennek a lakásépítési támogatások, csökken az önkormányzatok támogatása, ellenben brutálisan megdrágul az államadósság finanszírozása – írja a Hvg.hu.

„A 2023-as költségvetés a rezsivédelem költségvetése” szögezi le a Pénzügyminisztérium közleménye, amelyben beszámolnak arról, hogy a kormány benyújtotta az Országgyűlésnek a 2023-as költségvetést módosító törvényjavaslatot.

A kormány egyébként már december végén, a veszélyhelyzetre hivatkozva saját hatáskörben, rendeleti úton módosította a 2023-as költségvetési törvényt. Továbbra sem világos, hogy mivel a kormány a módosítást már úgyis elintézte, miért viszi be a tervezetet a parlamentbe. Illetve, ha nem gond, hogy az Országgyűlés esetleg érdemben módosít a kormány által beterjesztett tervezeten, akkor miért kellett a büdzsét december végén rendeleti úton átírni?

A beterjesztett módosítóban szerepelnek viszont a mellékletek, ezek a rendeletben még nem voltak ott. Az államháztartás kiadásait állami funkciók szerint összegző táblázatból például kiderül, hogy

hiába a „rezsivédelmi” nekibuzdulás és a spórolás, a költségvetés átírása során azért valahogy csak úgy alakultak a dolgok, hogy sportra sokkal több pénz jut, mint az eredeti költségvetési törvény szerint.

Nagy nyertese még az áttervezésnek a „Rend és közbiztonság” funkció, itt a növekedés 29 százalékos, 220 milliárd forint. A sportköltésekre visszatérve, a büdzsé mellékleteiből az is kiderül, az egyes adókedvezmények formájában mennyi bevételről mond le az állam. A társasági adónál (tao) a sportcélú támogatási kedvezmény várhatóan 120-130 milliárd adóbevétel-kiesést fog okozni. A látványcsapatsportok támogatásával a pénzügyi szervezetek különadója is csökkenthető, itt 7,3-7,7 milliárd forint bevételkiesés várható. Vagyis

a kiadásokkal együtt az állam 2023-ban több, mint 600 milliárdot fordít sportra. Mármint ennyit tervez, a kifizetések vége kevesebb aligha lesz, ellenben több még lehet.

Kapcsolódó cikkek