Letartóztatták Bolsonaro igazságügyi miniszterét

Megosztás

Szombat reggel letartóztatták Brazíliában Anderson Torres volt igazságügyi minisztert – írja a Guardian nyomán a Telex. Bolsonaro bukása után Torres Brazíliaváros biztonsági főnöke lett, így az ő feladata lett volna megakadályozni a hatalomváltás után kitört zavargásokat, amelyről mi is beszámoltunk. A vádak szerint viszont szabotálta ezt a feladatot.

Miután január elsején beiktatták a hatalomba Luiz Inácio Lula da Silva baloldali brazil elnököt, a fővárosban tüntetéseket szervezetk Jair Bolsonaro volt elnök hívei. Január nyolcadikán aztán a bolsonaristák megrohamozták a brazil kongresszus, a legfelsőbb bíróság, és az elnöki palota épületét, azt követelve, hogy katonai puccsal távolítsák el Lulát a hatalomból.

Sokak szerint a rendőrség látványosan nem tett semmit a rendbontás megakadályozására, ami miatt óriási kár keletkezett a megtámadott épületekben. Lula szerint az elnöki palotába egyenesen belülről engedték be a zavargások résztvevőit.

A támadások idején Brazíliaváros biztonsági vezetője Anderson Torres jobboldali politikus volt, aki korábban Bolsonaro igazságügyi minisztereként szolgált. A vád szerint ő adott utasítást arra, hogy a rendőrség ne avatkozzon be a zavargásokba, remélve, hogy a kialakuló káoszban a hadseregnek lesz indoka átvenni a hatalmat és visszahelyezni Bolsonarot az elnöki székbe.

Borítókép: Anderson Torres és Jair Bolsonaro – Fotó: Evaristo Sa / AFP

Kapcsolódó cikkek