Tavaly 20 ezer babát segítettek világra a mentősök – a kis Giszmundát is

Megosztás

Az Országos Mentőszolgálat bajtársai csaknem 20.000 szülést vezetnek le évente, azonban minden évben vannak olyan keresztnevek, amikkel még a tapasztalt életmentőket is sikerül meglepni a helyszínen, írja közösségi oldalán az OMSZ.

Tavaly például világra segítették Dzseferzont, Zét, Cukorkát, Mézit, Femkét és Felhőt is.

Az otthon szülés Magyarországon is választható, de egy meglehetősen megosztó téma. Vannak, akik teljes mellszélességgel kiállnak az otthon szülés mellett, míg mások abszolút ellenzik, és a kórházi megoldást választják. 

Ám a mentők által levezetett szülések többsége nem egy előre tervezett esemény. Sokszor a véletlen és a baba döntése. Sőt, olyan eset is előfordult, amikor maga a kismama sem tudta, hogy várandós, így őt is meglepetésként érték a szülési fájdalmak.

Nemrégen egy 39. hetes, kunhegyesi kismamához siettek a mentősök. Miután a 20 év körüli nőnél elfolyt a magzatvíz, férjével készülődni kezdtek a kórházba, azonban az események felgyorsultak, így a család segítséget hívott. A mentős bajtársak perceken belül helyszínre értek, megvizsgálták az anyukát, majd úgy döntöttek, hogy már nem indulnak vele kórházba, felkészültek a szülés levezetésére. Az életmentők mindössze néhány perc alatt, bonyodalmak nélkül világra segíthették a kisfiút, aki rögtön fel is sírt. 

Néhány évvel ezelőtt egy kismama annyira hálás volt a kiérkező gyors segítségért, hogy kisfia nevét a mentőápoló választhatta. Jász-Nagykun-Szolnok megyében egy a terhessége utolsó napjaiban lévő kismamához hívtak mentőt. A mentésirányítás Bondor Nikolettet küldte az esethez, a mentőápoló éppen kilenc hónapja lépett szolgálatba az Országos Mentőszolgálatnál. A kismama megvizsgálása után a mentőápoló úgy döntött, hogy mielőbb kórházba kell szállítani a kismamát. Útközben azonban elfolyt a magzatvíz és a fájások is egyre gyakoribbak lettek. A kisbaba végül a mentőautóban a mentőápoló és a gépkocsivezető segítségével született meg – írja az Országos Mentőszolgálat Facebook oldalán.

Fotó: OMSZ Facebook

Kapcsolódó cikkek