Kiosztották az érettségi bizonyítványokat Szolnokon

Megosztás

Lezárult a 2022/2023. tanév őszi vizsgaidőszaka. Szolnokon ezúttal ötvenhatan tettek sikeres vizsgát a kormányhivatal szervezésében. Ők a napokban vehették át érettségi bizonyítványukat, tanúsítványaikat.
A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatalhoz 70 érintett nyújtotta be érettségi jelentkezését az idei őszi vizsgaidőszakra. A bizottság működési feltételeit – a kormányhivatal felkérése alapján – a Szolnoki Szakképzési Centrum Jendrassik György Gépipari Technikuma biztosította.
A 70 jelentkezőből 56 fő tett sikeres közép- vagy emelt szintű vizsgát, így november végén az eredményhirdető értekezleten 14 érettségi bizonyítványt és 48 tanúsítványt adtak át. „Kemény fedeles” bizonyítványt azok vehettek át, akik korábban még nem szereztek érettségi bizonyítványt, tanúsítványt pedig azok kaptak, akik már rendelkeztek érettségi bizonyítvánnyal, de javítani szerették volna korábbi osztályzatukat, vagy szintemelő vizsgát tettek.
A sikertelen vizsgázók törzslapkivonatot vehettek át, amelynek birtokában egy következő vizsgaidőszakban újra próbálkozhatnak.
Jász-Nagykun-Szolnok megyében a kormányhivatalon kívül négy szolnoki és egy jászberényi középiskola szervezett őszi érettségi vizsgát, az öt kijelölt intézményben összesen 431 fiatal jelentkezését fogadták.

Kapcsolódó cikkek