Orbán azt mondta, nem szavazta meg a szankciókat, de ez így nem igaz

Megosztás

Nem teljesen fedi a valóságot, amit a kormányfő a Kossuth Rádióban nyilatkozott.

“Magyarország sosem támogatta a szankciókat, nem is szavaztuk meg őket” – állította Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádió reggeli műsorában. A valóság ezzel szemben az, hogy minden Oroszországot sújtó uniós szankciót megszavazott Orbán, igaz, energetikai ügyekben kiharcolt mentességet Magyarország számára – hívta fel a figyelmet cikkében a HVG.hu.

A műsorban arról is beszélt, hogy minden esetben sikerült mentességet elérni, de ez sem igaz, hiszen nem is volt minden szankciónál erre szükség. Az viszont tény, hogy például leszedette Kirill pátriárkát a szankciós listáról.

Orbán a műsorban úgy állította be, hogy miután nem lehet mindig vétózni, “elengedték” a szankciókat. (Magyarra fordítva: megszavazták.)

Akkor is csúsztatott, amikor azt mondta, “amikor a kormányt megalakítottam, még nem voltak szankciók. Háború már volt, de szankciók még nem voltak”. Ezt Orbán egy energetikai kérdésre válaszolva mondta, de nem pontosította, hogy az energetikai szankciókra gondolt volna konkrétan. Májusban, a három eddigi Orbán-kormányt sorozatban, megszakítást követő újabb Orbán-kormány megalakulásakor ugyanis már az ötödik szankciós csomag után volt az EU.

Orbán egyébként a válaszában azt fejtegette, azért kellett most önálló energetikai tárcát létrehozni Lantos Csaba vezetésével, mert a “szankciók miatt tartósan magas marad az energiaár”. Csakhogy ez nem igaz, hiszen inkább az hajtotta fel az árakat, hogy Oroszország megtámadta Ukrajnát, a szerződései ellenére nem szállított rendesen gázt, ráadásul arra nincs is uniós szankció, csak a kőolajra, de az is csak decembertől lép életbe.

Forrás: hvg.hu

Kapcsolódó cikkek