Karácsonyra teljesen eltűnhet a boltok polcairól a tojás

Megosztás

A termelők teljes erővel dolgozva mindent megtesznek, hogy legyen elég tojás karácsonyra, de az árstop miatt hosszabb távon nem lehet kizárni az ellátási hiányt

– közölte az MTI-vel a Magyar Tojóhibrid-tenyésztők és Tojástermelők Szövetsége.

A szövetség szerint nem csak a lakossági szükségletek ellátásával lehet gond, de a fejlesztés és a tartalékképzés is veszélybe kerülhet, ha a tojástermelés hasznát elviszi az árstop. Az intézkedést azért is ellenzik, mert az összes tartásmódra, méretre és csomagolásra érvényes, míg a tejnél, lisztnél, cukornál csak egyféle termékre vonatkozik.

Tartanak attól is, hogy a hatósági ár miatt a kiskereskedők kevesebb tojást forgalmaznak majd, korlátozzák az eladható mennyiséget, csekélyebb mennyiséget rendelnek a termelőktől. Ez a kapacitások leépítését okozhatja, miközben Magyarország most sem önellátó, a szükséglet ötödét külföldről kell fedezni.

A behozatal az árakat sem csökkenti, mert a tojás más európai államokban sem olcsóbb, mint Magyarországon

– tették hozzá.

Kapcsolódó cikkek