“Orbánék egy kormányhatározattal maguk élesítették a rezsibombát az önkormányzatok ellen”

Megosztás

Az önkormányzatok rezsiproblémáit nagyban súlyosbította az a kormányhatározat, amit nemrég fogadott el a Fidesz-KDNP. Ezzel növelték ugyanis meg ilyen hatalmas mértékben a települések fizetőképességének problémáit. A jelek szerint a Fidesz nem segíti, hanem továbbra is ellehetetleníti az önkormányzatokat. Erre hívta fel a figyelmet a Párbeszéd.

Szabó Zsolt, aki Dunaújváros alpolgármestere is, egy nemrég megjelent kormányhatározatra hivatkozva azt mondta: az önkormányzatok a területükön lévő intézmények fogyasztása után eddig rezsivédett fogyasztói árat fizettek, mostantól viszont a legdrágább, azaz a „legmagasabb hatósági árnak minősülő, fogyasztás alapú önköltségi hődíjat” fizető kategóriába kerülnek át.

A politikus szerint mindezzel az önkormányzatok távhőszámlái drasztikusan, egyes esetekben tizenötszörösére emelkednek, ennek pedig intézménybezárások vagy csődbe jutó helyhatóságok lehetnek a következményei – mondta.

Utalt arra, hogy az önkormányzatoknak emellett a magasabb energiaárakkal, így villany- és gázárakkal is meg kell küzdeniük, ugyanakkor feladatuk lenne az is, hogy a településeken élő rászorulóknak segítsenek a rezsijük csökkentésében vagy kifizetésében. Mindezek ellenére – fűzte hozzá – a kormány nem tesz semmit azért, hogy segítsen az önkormányzatokon.

A Párbeszéd ezért határozati javaslatot nyújt be az országgyűléshez, amelyben azt kérik, hogy a kormány függessze fel az önkormányzatok szolidaritási hozzájárulásának befizetését 2023-ra vonatkozóan. Javasolják azt is, hogy a kormány „állítsa le a felelőtlen luxusberuházásokat, például a Budapest-Belgrád vasútvonal építését, és helyette – ezt a pénzt átcsoportosítva – nyújtson azonnali segítséget az önkormányzatoknak” a rezsiszámláik kifizetéséhez és ahhoz, hogy támogatni tudják a településen élő, segítségre szoruló polgárokat. (Hvg)

Kapcsolódó cikkek