Újra emelték az alapkamatot, már olyan magasan jár, mint a világválság idején sem

Megosztás

Július vége után augusztus 30-án ismét egy százalékponttal emelte a jegybanki alapkamatot.

A jegybank Monetáris Tanácsa 100 bázisponttal (1 százalékponttal) emelte fel az alapkamat mértékét, amely így 11,75 százalékra nőtt. A Monetáris Tanács a kamatfolyosót 100 bázisponttal tolta feljebb, felső széle így 14,25 százalék, alsó széle 11,25 százalék.

Ezzel az alapkamat a 2008-as gazdasági válság alatt sem látott magasságban jár. Akkoriban a csúcs 11,5 százalék volt 2008 végén.

Az elemzők az alapkamat 100 bázispontos emelésére számítottak, ezt a mértéket árazta be a piac is – írta körképében a Portfolio.hu.

A jegybank immár kiemelt szempontként kezeli a forint árfolyamának stabilizálását – az árfolyam augusztus elején erősödött, ám azóta a dollárral szemben rekordok dőltek, az euróval szemben augusztus 23-án ismét 415 közelében járt az árfolyam. Vagyis a forint árfolyama szempontjából indokolt volt az újabb 100 bázispontos emelés.

A Monetáris Tanács legutóbbi, július végi kamatdöntő ülésén is 100 bázispontos emelést hajtott végre. Virág Barnabás jegybanki alelnök akkor a határozott szigorítási, kamatemelési ciklus folytatását vetítette előre egészen az inflációs csúcs elérkeztéig – a legfrissebb jegybanki prognózis szerint az valamikor év vége felé következhet el.

Kapcsolódó cikkek