Problémákat okozhat a túl sok diplomás nő az Állami Számvevőszék elemzése szerint

Megosztás

Megnehezíti a pártalálást, illetve a termékenység csökkenésének kockázatához vezethet, mivel a nők házasságának valószínűsége és ezzel a gyerekvállalás esélye is csökken – áll a „Pink education” jelenség Magyarországon című elemzésben, amiről a Népszava számolt be.

Az elemzés első részében megállapítják, hogy 2010-2021 között minden évben több nő nyert felvételt a felsőoktatásba, mint férfi, a 2022-es tanév őszi félévében már 54,5 százalék lesz a nők aránya. Ráadásul a férfi hallgatók sokkal nagyobb arányban morzsolódnak le, és a gimnáziumokba is több lány jár (55,4 százalék), márpedig a nappali tagozatra felvettek 70 százaléka ebből az iskolatípusból érkezik.

Az ÁSZ szerint a nemi arányok eltolódásában közrejátszhatott a pedagógus szakma elnőiesedése, a tanárok 82 százaléka ugyanis nő.

A nők jelentős felsőoktatási túlreprezentáltsága demográfiai problémákat is okozhat az elemzés szerint: megnehezíti a pártalálást, illetve a termékenység csökkenésének kockázatához vezethet, mivel a nők házasságának valószínűsége és ezzel a gyerekvállalás esélye is csökken – olvasható az elemzésben. A számvevőszék kutatói szerint olyan oktatási stratégiára van szükség, amely a sikeres önálló felnőttkori életvezetésre készít fel. Így indokoltnak tartják a jelenség következményeinek mélyebb kutatását és az eredmények függvényében intézkedések meghatározását.

Mint írják, a nők érdekeltek abban, hogy a férfiak jól teljesítsenek és sikeresek legyenek. Amennyiben a fiús tulajdonságok kibontakoztatása hátrányt szenved, az gazdasági károkat okoz.

Forrás és további részletek: Népszava

Kapcsolódó cikkek