A telefonját bámulva nem vette észre a STOP-táblát, ezzel hatalmas balesetet okozott – videó

Megosztás

Akár GPS, akár nem, egy autóvezető egyszerűen nem engedheti meg magának, hogy ilyen sokáig ne az utat nézze. Akkor ugyanis egy idő után ez lesz a vége.

A Kaposvári Járási Ügyészség vádat emelt egy nővel szemben, aki fékezés nélkül hajtott be egy kereszteződésbe, mivel a GPS-t nézte, és nem vette észre a stop jelzésű táblát. A balesetet a főúton közlekedő egyik szemtanú fedélzeti kamerája rögzítette.

A vádlott lassan haladt 2021 augusztusában, látta azt is, hogy kereszteződéshez közelít, azonban a navigációra koncentrált, és nem figyelte az út melletti közlekedési táblákat. A stoptábla ellenére megállás és fékezés nélkül hajtott a 67-es főútra, ahol nekiütközött a sértett autójának. A sértett az ütközés erejétől egy, a főútra kihajtani szándékozó, a stoptáblánál álló busznak csapódott.

A vétlen jármű sofőrje súlyos, többszörös töréssel járó sérüléseket szenvedett – zárult az ügyészségi közlemény.

(Telex)

Kapcsolódó cikkek