Vettel Varga Juditról: Az ő szemében nem emberek vagyunk

Megosztás

“Nyilvánvalóan ezt egy olyan ember mondja, aki parancsolgat másoknak, és megmondja, hogy mit kellene tenniük” – nyilatkozta a négyszeres Forma-1-es világbajnok.

Egy évvel ezelőtt Sebastian Vettel a mind erősebb aktivista szerepében a Hungaroringre érkezve a magyar kormány egyik nagy felháborodást keltő lépéséről, a melegellenes passzusokkal eltérített pedofiltörvényről is véleményt mondott: először még csak jelképekkel üzent: szivárványos cipőben érkezett meg a magyar pályára, a sajtótájékoztatón viszont már szóban is sarkos véleményt fogalmazott meg.

Vettel mellett Lewis Hamilton is üzenetben állt ki a magyar LMBTQ-közösség mellett, a magyar kormány tagjai pedig úgy érezték, hogy ezt nem hagyhatják szó nélkül. Varga Judit igazságügyi miniszter például a Facebookon adta a világ tudtára, hogy Lewis Hamilton fake newst terjeszt, és szerinte „a magyar gyermekek védelme a magyar szülőkre tartozik és nem külföldi autóversenyzőkre”. Vagy, ahogy frappánsan fogalmazott: „a cipész maradjon a kaptafánál, a FORMA–1-es pilóta pedig az autóversenyzésnél”.

Most, egy évvel később a motorsport.com magyar nyelvű oldalának munkatársa egy kérdés erejéig felelevenítette a tavalyi üzenetváltást, a visszavonulását Vettel véleményét kérve Varga Judit szavairól, miszerint a suszter maradjon a kaptafánál.

„Nyilvánvalóan ezt egy olyan ember mondja, aki parancsolgat másoknak, és megmondja, hogy mit kellene tenniük. Ezért nem meglepő, hogy az ő szemében nem emberek vagyunk, hanem csak autóversenyzők. Szóval ő azt gondolja, hogy csak versenyeznünk kellene, ahogy a rendőröktől is valószínűleg csak azt várja, hogy embereket tartóztassanak le. Lehetőleg olyanokat, akiket szerinte le kell tartóztatni” – mondta Vettel, aki a lap munkatársa szerint nehezen bírta ki nevetés nélkül a válaszadást.

via hvg.hu; Fotó: MTI/Kovács Tamás

Kapcsolódó cikkek