Ezután a nyilatkozat után biztosra vehetjük, nem sokáig lesz már 480 a benzin, mert tarthatatlan

Megosztás

Hernádi Zsolt, a MOL vezérigazgatója bírálta a hatósági ársapkát. Ha már Orbán nagy haverja is kerek perec kimondja, hogy a mostani piaci árhoz képest ennyivel lejjebb nyomott, mesterséges üzemanyagár rég túl van azon a határon, ami tartható lenne, az már baj. Meg kell szüntetni a hatósági árat. Készüljünk fel arra, hogy heteken belül hazánkban is megugrik a benzin és dízel ára.

Már maga az árszabályozás is komoly problémát vet fel, mert ennek a következménye előbb-utóbb a hiány – mondta Hernádi Zsolt Mol-vezér az ATV Heti Napló című műsorában. Hernádi szerint a vállalatánál korábban bejelentett korlátozásokra azért volt szükség, mert fontosabb, hogy legyen üzemanyag, mint hogy mennyi. Hozzátette, csak remélni tudja, hogy az 50 literes limit alá már nem kell menniük.

A 480-as ársapka tarthatóságát firtató kérdésre válaszolva Hernádi elmondta, messze túl vagyunk ezen a ponton, itt már „picit elkezdtünk hazardírozni”, hiszen Magyarországon fogyasztásnövekedés van, és a 480 forintos ár az importot megszünteti Magyarországon. Ez egy olyan probléma, amit még egyszer végig kell gondolni.

Hernádi szerint piaci szempontból előbb vagy utóbb, de meg kell szüntetni az ársapkát. Mindent összevetve a Mol tartósan magas üzemanyagárra készül.

Az internetes hozzászólások között néhányan érdekes felvetésekkel jöttek, amiben bizony sok igazság lehet. Jönnek a népszerűtlen intézkedések, de ezeket semmiképpen sem Orbán hozza elő, hiszen ő nem tűnhet fel negatív színben. Parragh, Hernádi, stb… tesznek ilyen népszerűtlen javaslatokat és a Fidesz-kormány majd fejet hajt ezek előtt, amikről pontosan tudják, hogy muszáj megtenni. Majd legfeljebb ráfogják Gyurcsányra és Sorosra.

“Hozzátette, csak remélni tudja, hogy az 50 literes limit alá már nem kell menniük. – Szóval két nap múlva négy liter lesz a limit.”

“Annyira jó, hogy mindenre van egy hasznos idióta, akit előre lehet tolni, hogy elkezdje letolni a nép torkán a változásokat (amiért persze mindenki más hibás, soros, gyúcsány, prüsszel).
Kata=Parragh
Üzemanyag =Hernádi
Stb…”

“Érdekes módon, eddig 5,2-t fogyasztott az autóm, most meg 6.3-at. Mondom is mindig magamban, hogy Puskás, b**dmeg, nem kellett volna megverni az angolokat.”

Kapcsolódó cikkek