Amerikai katonákat ejtettek foglyul az oroszok

Megosztás

The Telegraph értesülései szerint két egykori amerikai katonát ejtettek foglyul az orosz erők a Harkiv megyei harcokban. A 39 éves Alexander Drueke és a 27 éves Andy Huynh önkéntesként szolgált a reguláris ukrán fegyveres erők kötelékében. A feltételezések szerint ők az első amerikaiak, akik orosz fogságba estek.

Külföldi katonákat már fogtak el az oroszok korábban is, sőt: múlt héten a donecki „népköztársaságban” halálra ítéltek közülük két brit és egy marokkói állampolgárt, akiket egyebek közt terrorizmussal vádoltak meg. A The Telegraph szerint a két amerikai elfogása diplomáciailag különleges helyzetet eredményez, mivel Oroszország az esetet megpróbálhatja annak bizonyítékaként kezelni, hogy az Egyesült Államok részt vesz az ukrajnai háborúban.

Druke és Huynh múlt csütörtökön volt kénytelen megadni magát, miután a Harkivtól 30 kilométerre északra fekvő Izbicke faluban, az orosz határ közelében az orosz erők karmai közé szaladtak.

Kiemelt kép: Orosz ellenőrzőpont a Harkiv megyei Izjumnál  | RIA NOVOSTI

Kapcsolódó cikkek