Leállították az oroszok a gázszállítást Finnországba

Megosztás

A Gazprom ugyanis rubelben követelné a fizetést.

Ahogy az már a minap várható volt, Oroszország leállította szombaton reggel a gázszállítást Finnországba a két fél közötti pénzügyi vita miatt – írta meg a 444.hu a Gasgrid finn állami gázhálózat-fenntartó vállalat közlése alapján.

A két fél között pénzügyi vita alakult ki, amelynek lényege, hogy a Gazprom orosz állami gázipari vállalat rubelben követeli a számlakiegyenlítést, miután Vlagyimir Putyin orosz elnök még március 23-án rendelte el, hogy az Oroszországgal szemben “barátságtalan” országokkal folyó gázkereskedelemben át kell állni erre.

Mika Wiljanen, a Gasum igazgatója kijelentette pénteken, hogy felkészültek erre az eshetőségre, és intézkedtek, hogy ne legyenek fennakadások a finn gázszolgáltatásban. Hozzátette, hogy alternatív beszerzési forrásokat találtak, ideértve a Finnországot Észtországgal összekötő Balticconnector vezetéket.

A földgáz a finn energiaszerkezet öt százalékát teszi ki, és eddig kizárólag Oroszországból érkezett. A Gasum saját közlése szerint az egyedüli finn cég, amely közvetlenül a Gazpromtól vásárolja az energiaforrást.

Forrás és további részletek: 444.hu

A fotó csak illusztráció!

Kapcsolódó cikkek