Alakuló ülését tartja az új Országgyűlés, a Momentum, a DK és a Párbeszéd kivonult az eskütétel után

Megosztás

Hétfőn tartja alakuló ülését a Parlament, az ellenzéki képviselők egy része csak az eskütételen vett részt.

Pontosan négy héttel a választás után alakuló ülését tartja ma az Országgyűlés. Mint a Telex tudósításából kiderül, 196 igennel megszavazta az Országgyűlés a mandátumok igazolását. Hárman nem vettek részt a szavazáson. Az egyik Hadházy Ákos, aki nem ment be a parlamentbe.

Ezt követően a képviselők felálltak, leteszik az ünnepélyes esküt. Az esküben megfogadják, hogy Magyarországhoz és annak Alaptörvényéhez hűek lesznek, és másokkal is betartatják a törvényeket. Ezzel megalakult az új Országgyűlés.

Mint előzetesen ígérték, az eskütétel után kivonult az ülésteremből a Momentum képviselői. A DK és a Párbeszéd képviselői is csatlakoztak hozzájuk. A Jobbik, az MSZP és az LMP bent maradt Áder János beszéde alatt is.

A leköszönő államfő ebben elmondta: pénteken felkérte arra Orbán Viktort, hogy alakítson kormányt, ő pedig azt elfogadta. Ezután azt javasolta az új Országgyűlésnek, válasszák meg Orbánt miniszterelnöknek.

További részletek a Telex.hu tudósításában.

Fotó: MTI/Illyés Tibor

Kapcsolódó cikkek