Szijjártó a CNN-en: Nem filozófiai, ideológiai, politikai, hanem fizikai kérdés az ország orosz gázellátása

Megosztás

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter New Yorkban tartózkodik éppen, és innen jelentkezett be a CNN egyik adásába, hogy Richard Quest kérdéseire válaszoljon. A téma elsősorban az ukrajnai háború volt, valamint az orosz gázellátás, illetve Magyarország ezzel kapcsolatos álláspontja.

Szijjártó mindenekelőtt arról beszélt, hogy egy ország gáz-, illetve olajellátása nem filozófiai, kommunikációs, ideológiai vagy politikai kérdés, hanem fizikai kérdés. Elmondta, hogy a gázellátásunk 85%-a és az olajellátásunk 65%-a érkezik Oroszországból, amit az infrastruktúra határoz meg.

Nem szórakozásból van ez így, ez a fizikai helyzet Közép-Európában” – mondta.

Az ukrán háborús helyzetről pedig azt mondta:

 „Ha megnézi az EU-tagállamok listáját, illetve a NATO-tagállamok listáját, akkor láthatja, hogy nem mindannyian, nem az összes EU-tagállam, illetve NATO-tagállam szállít fegyvereket. Az igazság az, hogy látni kell, mi a magyar kormány legfontosabb kötelessége most: meg kell győződnünk arról, hogy garantálni tudjuk Magyarország és a magyar emberek biztonságát.”

Kapcsolódó cikkek