Orbán elemzi a háborút, a baloldalt ekézi, rengeteg szálat említ, egyedül Oroszország és Putyin nem kerül szóba

Megosztás

Rögtön azzal kezdte közösségi médiás posztját a miniszterelnök, hogy a baloldal a háború mellett áll (hogy is volt a Fidesztől az a mondat, hogy ne használjuk a háborút kampánycélokra?), rosszul látja Amerika, Németország, Franciaország is. Az agresszor Oroszország? Említésre sem kerül az írásban, kilóg a lóláb.

Igen hosszú posztot tett ki péntek késő délután Facebook-oldalára Orbán Viktor. Egyből a közepébe vágott:

„A baloldal a háború oldalán áll – akkor is, ha ezt nem tudja.”

Orbán ezután hosszú körmondatokban igyekszik alátámasztani állítását.

„Katonát küldeni az azt jelenti, hogy részesei leszünk egy háborúnak” – utal arra, hogy Márki-Zay Péter ellenzéki miniszterelnök-jelölt a Partizánnak kérdésre válaszolva azt mondta: ha a NATO azt kérné, katonai támogatást is nyújtana. (A NATO nem fontolgat ilyet, és fel sem merült eddig.)

„Fegyvert küldeni az azt jelenti, hogy akinek szállítunk, az lehet, hogy majd örülni fog, de akivel szemben azt a fegyvert használják, annak az ellenségei leszünk, a Jóisten tudja pontosan, mennyi ideig”

– írja Orbán, aki eszerint nem tett még le arról, hogy konszolidálja kapcsolatát Oroszországgal.

Szerinte ha Magyarországon át szállítják a fegyvert Kárpátaljára, azzal Kárpátalja célponttá válik. Egy katonai konvoj, ha annak áthaladását a magyar kormány engedélyezné egy még békés területre, „az azt jelenti, hogy mi vittük oda, mi provokáltuk oda a háborút.”

Orbán szerint nem lehet össze-vissza beszélni, nem lehet össze-vissza javaslatokat tenni, és „nem lehet a nyugati barátainknak szívességet tenni egy-egy nyilatkozattal. Ez nem ennek az ideje.”

„Most nem amerikai szemmel kell nézni ezt a konfliktust, meg nem francia, meg nem német szemüvegen keresztül, ezt magyar szemmel kell nézni. És magyar szemmel nézve ebben a konfliktusban a legfontosabb a magyarok békéje és biztonsága. Ehhez ki kell maradni a háborúból, és ezért a baloldalnak a háborúba sodró javaslatainak ellen kell tudni állni.”

Hosszú posztjában Orbán mindenről és mindenkiről írt a baloldaltól kezdve az Egyesült Államokon át a német érdekekig. Egyedül a háborús konfliktust kirobbantó Oroszországra nem vesztegetett szót. Miért is kellene? Csak a végén nehogy kiderüljön, hogy Ukrajna rontott rá Oroszországra egy hadsereggel…

Kapcsolódó cikkek