Szinte eldobják az eddigi szigorú korlátozásokat, Angliában hamarosan pozitív teszttel sem kell karantén

Megosztás

Ha valaki pozitív tesztet produkál, csütörtöktől akkor sem kell karanténba vonulnia. Korai a britek ekkora lazítása, vagy végre ideje volt, esetleg eddig is felesleges volt ennyi cécó?

Megszűnik csütörtöktől Angliában az elkülönítési kötelezettség azok számára is, akiknek koronavírus-tesztje pozitív – jelentette be hétfőn Boris Johnson brit miniszterelnök.

Johnson a londoni alsóházban azt mondta a brit kormány a koronavírus-járványhoz kötődő összes hazai jogi korlátozást megszünteti, és ennek részeként szűnik meg február 24-től az az előírás is, amely elkülönítésre kötelezi azokat, akiknek koronavírus-tesztje pozitív lesz. Megszűnik emellett a gyakorlatszerű kontaktkutatás is, és azoknak sem kell a továbbiakban elkülönítésbe vonulniuk, akik koronavírus-fertőzöttekkel kerültek közeli kapcsolatba és nincsenek teljes körűen beoltva a vírus ellen.

A kormány április 1-ig még azt javasolja a koronavírus-fertőzötteknek, hogy maradjanak otthon, de utána az emberek személyes felelősségérzetére bízza, hogy mit csinálnak, csakúgy, mint az influenza esetében – fogalmazott a brit miniszterelnök. (444.hu)

Kapcsolódó cikkek