Ezeket jelentette ki Orbán az évértékelőjében

Megosztás


A miniszterelnök hosszan élcelődött az ellenzéki felálláson a 23. évértékelő beszédében, de a háborús fenyegetésről is beszélt, viszont csak egyetlen bejelentésre futotta.

A baloldal miniszterelnök-jelöltjének, Márki-Zay Péternek a neve említése nélkül, de sok vitatott kijelentését felidézve kezdte beszédét Orbán Viktor a Várkert Bazárban. A 23. évértékelőjében felidézte azokat a bántó mondatokat, amelyek szerint a fideszesek csak gombák, alkoholisták és vannak köztük melegek és zsidók. Felvázolta a végtelenségig ismételt kormányzati narratívát, miszerint szerinte az új jelölttel csak Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon térne vissza. Majd azt is felrótta a baloldalnak, hogy a világjárvány alatt kampányoltak a kormány intézkedései ellen.

Elmondható, hogy a miniszterelnök beszédének több pontján igyekezett morálisan megsemmisíteni politikai ellenfeleit.

Visszafordította Márki-Zay Péter egyik kampánymondatát is, szerinte a Gyurcsány-Bajnai kormányok voltak a legkorruptabbak.

Orbán legfontosabb kijelentései:

  • A magyar kormány állta a sarat a világjárvány alatt, bezzeg Európában nem volt olyan jó a helyzet, mint Magyarországon.
  • Márki-Zay Pétert név szerint nem említette, csak úgy utalt rá, hogy ő Gyurcsány és Bajnai „gombaszakértője”, „sokadig baloldali megváltójelölt”,
  • Ha a baloldal kormányoz, nincs pénz, ha a Fidesz, akkor van.
  • További három hónappal meghosszabbítják a benzinár-stopot.
  • 55 milliárd forint lesz a debreceni vakcinagyár, ami már év végén munkába áll.
  • A magyar védvonalak csak addig állnak a határon, amíg a Fidesz van kormányon.
  • Az unióval „jogállami dzsihádot” folyik.
  • Magyarország exportra épülő gazdaságot épített fel, tavaly pedig 119 milliárd euróra nőtt az exportteljesítménye az országnak.
  • Fel kell venni a balkáni országokat az unióba, ki kell egyezni a szerbekkel, és balkáni Marshall-csomagra van szükség.
  • Mára többségbe került a magyar tulajdon a bankszektorban, a médiában és az energiaszektorban.
  • Magyarország érdekei világosak az orosz-ukrán konfliktusban: el kell kerülni a háborút, mert egy háború miatt millió migráns érkezne Ukrajna területéről.

Ami szemet szúrt, hogy a miniszterelnök a koronavírus-járvány jelenlegi helyzetéről alig ejtett szót.

Kapcsolódó cikkek