Elképesztő a kormánypárti média túlsúlya, ez leginkább a kistelepüléseken érhető tetten, ahova gyakorlatilag csak Orbánék propagandája jut el és az ország valódi problémáiról nem is igen tudnak semmit. Ha szembesülnek valamivel, mindenki azt gondolja, egyedi, helyi apró probléma lépett fel. A “Nyomtass te is!” eljuttatása a megfelelő célközönséghez ezért is döntő fontosságú.
Vidéken attól rettegnek éppen, amitől a Fidesz a folyamatos agymosás során el akarja érni, hogy rettegjenek. Néhány éve még az emberek nagy százaléka a migránsoktól félt, az a lemez már lejárt, most attól félnek, hogy a gyermekeinket nemátalakító műtéteknek vetik alá a gonosz nyugati hatalmak és egyébként is mindenki homoszexuális lesz, ha nem Orbánék nyernek.
A 444.hu interjúja alapító-főszerkesztő L. László Jánossal rengeteg ijesztő dologra rávilágít Magyarországon.
- Évek óta létezik egy független lap Magyarországon, ami minden héten megjelenik, és csúcsszezonban akár sok százezer példányban is terjesztik.
- A bárki által ingyenesen letölthető, kinyomtatható és terjeszthető Nyomtass te is!-t annak felismerése hívta életre, hogy a vidéki kistelepüléseken gyakorlatilag megszűnt a kormánytól független nyilvánosság.
- A cél: eljutni legalább 1000 kisebb lélekszámú településre. 2 millió emberhez.
Hányadik kiadását éli az újság?
Ez a 236. szám. Négy és fél éve alapítottuk, és azóta minden héten megjelent. Egy sem maradt ki. Már az is egy politikai fricska, hogy újságnak nevezzük, valójában Újságnak talán nem nevezném: ez egy félbehajtott A4-es lap az elmúlt hét legfontosabb belpolitikai vonatkozású híreivel.
2017-ben, amikor a megyei lapok felvásárlásával nyilvánvalóvá vált, hogy a kormány bekeríti a vidéki nyilvánosságot, és kizárja az ott élőket a szabad információáramlásból, azt éreztük néhányan, hogy ezt nem hagyhatjuk szó nélkül. Ezzel párhuzamosan zajlott a teljes rádiós piac elfoglalása is, ami aztán a Klubrádió frekvenciától való megfosztásával tetőzött nemrég. A kormány ma már közpénzek tízmilliárdjait sem sajnálja arra, hogy alternatív valóságot teremtsen az információkhoz eleve nehezebben hozzájutó vidéki lakosság számára.
Azt láttuk, hogy a szabad sajtó egy része funkcionálisan működik, jó dolgokat csinál, csak ezek az információk nem jutnak el a megfelelő helyekre a megfelelő formában – azokról csak egy jól behatárolható, felvilágosultabb, városiasabb réteg értesül. A politikai nyilvánosság viszont ennél sokkal szélesebb.
A második kérdés úgy merült fel, hogy miként lehetne ezeket a már feltárt híreket és ügyeket legolcsóbban és legpraktikusabban célba juttatni. Ennél olcsóbban és egyszerűbben nem lehet: egy fekete-fehér, bárki által kinyomtatható, egyoldalas sajtószemle a hét a legfontosabb híreivel és eseményeivel. Ez nem kinyomtatott internet, ahogy valamelyik kormányhecclap hívta: az ereje abban rejlik, hogy bárki és bárhol kinyomtathatja és terjesztheti.
És terjeszti is?
Most már igen. Amikor kitaláltuk, annyira megörültünk az ötlet egyszerűségének, hogy elhittük, magától is futótűzként terjed majd. Ehhez nem kellett volna sok: pár ezer ember, aki hetente kinyom száz példányt, elsétál a közeli faluba, és bedobálja a ládákba. Sokan csatlakoztak, de nem tudtuk áttörni a fásultság falát; önkritikusan: nem tudtuk hitelesen elmagyarázni a társadalomnak, mennyire fontos az, hogy minél több polgártársunk hozzáférjen a kormányzati akarattól független hírekhez, és mennyire egyszerű és olcsó megoldása is létezhet ennek a problémának.
Voltak nagyobb hullámok. A 2018-as választás előtt voltak lapszámok, amiket jóval több mint 500 ezer példányban nyomtunk ki. A milliótól sem voltunk messze. A rabszolgatörvény elleni tüntetés idején is hatalmas volt az érdeklődés. Békeidőben ugyanez inkább 100-200 ezer példányt jelent. Ezen a héten 370 településről érkeztek fotók önkéntes csoportok részéről, de sokan úgy nyomják és osztják, hogy nem is jelentkeznek, inkább nem küldenek fotót, csak nyomtatnak, és viszik körbe a lapot. Volt olyan nemrég, hogy hívtak Domonyból, hogy jöttek ők újságot osztani, de már minden postaládában van. És mi erről nem is tudtunk.
Az önkéntességnek van egy érdekes pszichológiája. “Trójai falónak” is szoktam hívni viccesen a lapot, mert valójában túlmutat önmagán: sokaknak megadja azt az élményt, hogy tesznek valamit a rendszer igazságtalansága ellen. Végső soron engem is ez indított el ezen az úton. Magyarázni mindenki tud. Csinálni kell.
A másik fele az, hogy a falvakban az önkéntesek jelenléte is nagyon fontos. A helyiek olyan arcokat látnak hétről hétre, akik nem félnek, akik mernek vitatkozni, és úgy beszélnek, olyan információkat hoznak, amik újszerűen hatnak.
Mi nem tekintünk magunkra ellenzéki szervezetként – de a falvakban sokszor úgy néznek ránk, mint bizonyítékára annak, hogy létezik másik erő is a kormányon kívül, amivel még sosem találkoztak.
A fideszesekben ellenben óriási indulatokat tudunk kiváltani. A többségük számára nagyon zavaró, sőt bántó, hogy a koherens világképüket kívülről meg akarja zavarni valami. Összetépik, felgyújtják, nagyon változatos módon reagálnak. Nemrég ököllel támadták meg az egyik önkéntesünket.
Mégis: én az indulatot is tudom pozitívan látni valahol; mert ők is kapnak egy jelzést, hogy nem természetes dolog az, amikor az állami média és a politikailag leuralt megyei lapokból sugárzott világképnek nincs hozzáférhető alternatívája. Az agresszió szerencsére általában megmarad a verbalitásnál, a különböző hőfokú utcai vitáknál.
Van módja annak, hogy felmérjék a mozgalom erejét, hatékonyságát, hogy mennyire megy át ténylegesen az üzenet?
Turára hat héten keresztül hordtuk az újságot, és azt követően a Medián készített egy alapos felmérést. Rengeteg szilárd adat a birtokunkba került. Korábban sokan legyintettek ránk, hogy bedobjuk a postaládába a lapot, de úgyse hederít rá senki – megy egyből a kukába. A kutatás bizonyította, hogy ez nincs így: 30 százalék elolvassa, arra a kérdésre pedig, hogy megváltoztatta-e a véleményét, 10 százalék felelte, hogy igen. Hat hét után. Ezért is szoktam mondani értekezleteken, hogy ha tudunk, ne össze-vissza cikázzunk az országban, próbáljunk elidőzni egy-egy településen és visszajárni hetekig. A vélemény lassan változik.
Mennyire kézzelfogható a propagandisztikus állami média hatása?
Súlyosan. 2018-ban rettegtek a migránsoktól. Azt hallgattuk, hogy mi be akarunk engedni bevándorlókat, akik elfoglalják az országot. Ma ez már nincs, letekerték. Most főleg az megy, hogy nem szeretnék, ha a gyerekük buzi lenne. Pontosan érzékeled, hogy épp melyik lemez forog.
Az egyik önkéntes vitába keveredett egy falubélivel, és azzal győzködte őt: értse meg, hazudik a tévé! Mire ő: de hát a rádió is ugyanazt mondja! Így működik ez. Ugyanaz jön a tévéből, a rádióból, az önkormányzati újságból, a megyei lapból, a szomszédból, a kocsmából – nyilván elhiszik, miért ne hinnék? Egy koherens világképet gyártanak le számukra, és teljesen védtelenek ezzel szemben.
Meggyőződésem, hogy azokon a helyeken, ahova már hosszú ideje járunk, áttörtük az információs gettó falát. Ott a kocsmában már nem lehet bármit mondani, mert valaki át fog szólni a pult végéből, hogy hát az nem egészen úgy van. Nagyon kíváncsi leszek arra, hogy azokon a településeken, ahova három éve megállás nélkül hordjuk a lapot, lesz-e eltérés a környékbeli, hasonló adottságú falvakban vagy településeken a választási eredményekben.
További részletek a 444.hu cikkében olvashatók.
