Orbán 25 körzetben lecserélte a Fidesz-KDNP jelöltjeit, kiderült ki indul Boldog helyett

Megosztás

Rengeteg választókerületben lecseréli egyéni képviselőjelöltjét a Fidesz-KDNP. A 106-ból 24-ben más lesz a kormánypártok közös jelöltje az április 3-i választáson, mint akit 2018-ban indítottak. Van, aki korábban vesztett a körzetben, de újra próbálkozhat és van olyan is, aki négy éve megnyerte a körzetét, mégis mást indítanak helyette.

A 25 választókerületet érintő cserék majdnem felét Budapesten hajtja végre Orbán Viktor pártelnök-miniszterelnök. A 18-ból 11 körzetben állít rajthoz új embert a fővárosban, ahol a felmérések szerint az ellenzék szinte minden körzetben komoly győzelmi esélyekkel vág neki a választásnak. Budapesten kívül kevesebb a változás: 13 megyében volt 1-2 csere, 5 megyében pedig teljesen változatlan a jelöltlista a négy évvel ezelőttihez képest.

A Fidesz választmánya által jóváhagyott listáról kiderül továbbá, kit indítanak a büntetőügyekkel érintett – már bíróság előtt álló, illetve meggyanúsított – jelenlegi képviselők helyett:

A csalás és vesztegetés vádjával bíróság előtt álló Simonka György helyett is mást indít a Fidesz Békés megye 4-es választókerületében, Erdős Norbertet, az agrártárca államtitkárát. Talán egyetértett Orbán azzal, amit tavaly decemberben Simonka mondott, hogy szerinte a körzet nyerhető a Fidesznek, csak éppen nem vele.

Az uniós pályázatok körüli befolyásolásgyanú miatt szintén bíróság előtt álló Boldog István helyett is egy új jelöltet, Herczeg Zsolt mezőtúri polgármestert indítja a Fidesz Jász-Nagykun-Szolnok megye 4-es választókerületében.

Ahogy a végrehajtói kar botrányához kapcsolódóan vesztegetéssel gyanúsított volt államtitkár, Völner Pál helyett is talált jobb jelöltet Orbán: Komárom-Esztergom megye 2-es választókerületében Erős Gábor esztergomi alpolgármester indul – összegezte a HVG.

Kapcsolódó cikkek