Rossz hír a magyar középiskolásoknak

Megosztás


A kormány döntése értelmében állami támogatásból idén nem mehetnek külföldre nyelvet tanulni a magyar középiskolások. A koronavírus-járványra hivatkoznak, de azt sem szabad elfelejteni, hogy 30 milliárd forintot vontak el idén az idegen nyelvi stratégia megvalósításától, aminek része volt az ösztöndíjak finanszírozása – írja az RTL.hu.

„A Covid-19 okozta bizonytalanság miatt – amely a nyári járványhelyzetet is érinti –, biztonsági megfontolásokból a kormány úgy döntött, hogy 2022-ben nem indítja el a gimnáziumi, szakgimnáziumi, technikumi diákok egyes évfolyamainak lehetőséget biztosító Külföldi nyelvtanulási programot, azt egy évvel elhalasztja

– közölte a Magyar Nemzettel Bartos Mónika, a programért felelős miniszteri biztos.

„A 2019–2027 közötti idegen nyelvi stratégia megvalósítására szánt 30 milliárd forintos működési kiadást 2022-re teljes egészében megvonta a kormány”

 – tette hozzá.  

Kapcsolódó cikkek