Orbán kinevezte az Atomenergia Hivatal új elnökét, szinte esélytelen lenne leváltani 2030 végéig

Megosztás

Folytatódik a Fidesz és Orbán Viktor stratégiájának végrehajtása, a saját emberek bebetonozása az igazán fontos kulcspozíciókba.

A január 3-án megjelent Magyar Közlönyben szerepel a miniszterelnöki határozat, amely Kádár Andrea Beatrixot az Országos Atomenergia Hivatal főigazgatója helyett a szervezet elnökévé nevezi ki. A megbízatás január 1-vel hatályos, és kilenc évig tart.

Ezzel lezárult egy újabb kormányzati hivatal kiszervezése a mindenkori kormány, vagyis a következő kormányok hatásköre alól, az OAH ugyanis mostantól önálló, a kormánytól független szabályozó szerv. A gyakorlatban ezt azt jelenti, hogy Orbán Viktor kinevezettjét, Kádár Andreát, a Miniszterelnökség és az ITM korábbi helyettes államtitkárát 2030 végéig lényegében lehetetlen lesz majd leváltani az ország egyik kiemelten fontos hivatalának éléről.

Amint a Telex cikke emlékeztet, az OAH azért is kiemelten fontos hivatal mostanában, mert a hivatalnak most kell elbírálnia a Paks 2 projekt létesítési engedélyét, vagyis jóváhagynia, hogy a Roszatom még két erőműblokkot építhessen Magyarországon. Az akkor még a kormány alá tartozó, de a kormány akaratát mégsem tökéletesen teljesítő OAH-nak már ősszel döntenie kellett volna az engedélyekről, de inkább megtagadta az engedélyt és hiánypótlást kért. Ez megakasztotta a paksi bővítés projektjét, komoly vitákat okozott a bővítésért felelős Süli János miniszter és a hivatal között, és diplomáciai szempontból nagyon kellemetlen volt a magyar kormánynak Oroszországgal szemben.

Még az engedélyezési eljárás közben jelentette be a kormány, hogy átszervezi és “függetleníti” az Atomenergia Hivatalt. Azt már szeptemberben bejelentették, hogy ezt a függetlenítést a 2012-től az Orbán-kormány helyettes államtitkáraként dolgozó Kádárral képzelik el, ekkor nevezték ki őt a hivatal főigazgatói posztjára is. A vegyész üzemmérnök végzettségű Kádár Andrea Beatrix 2003-tól a Külügyminisztériumban, a kormányváltás után pedig Magyarország EU-s állandó képviseletében dolgozott. 2012 és 2014 között aztán a Miniszterelnökségen lett a Nemzetbiztonsági Irodát vezető helyettes államtitkár, innen ment 2014-ben a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumba, mai nevén az Innovációs és Technológiai Minisztériumba, ahol már az energiaügyekért felelt, szintén helyettes államtitkári pozícióban.

Az átalakítás, vagyis a kormánytól való függetlenítés értelmében az OAH vezetőjét a miniszterelnök pályáztatás nélkül nevezheti ki. Ebben csak azt kell figyelembe vennie, hogy a jelöltnek legyen felsőfokú végzettsége, legalább három év tapasztalata az atomenergia alkalmazásában és vezetői gyakorlata a közigazgatásban. Viszont a kinevezés után a miniszterelnök már nem válthatja le a hivatal elnökét, legfeljebb akkor, ha a bíróság valamilyen ügyben elítéli vagy valamilyen okból hosszabb ideig nem tudja ellátni a feladatait.

Kapcsolódó cikkek