A Szolnok TV egyik munkatársa is csatlakozott a „Stop Gyurcsány!” aláírásgyűjtőihez

Megosztás

Egy Facebook-hozzászólásból derült fény arra, hogy a Szolnok TV egyik műsorvezetője is aláírást gyűjtött a “Stop Gyurcsány” akció keretén belül egy helyi lakos lakásán – számolt be róla a Magyar Narancs. A kommentelő szerint felkereste őt “a Fidesz két aktivistája”, és külön kiemelte, hogy az egyik illető az önkormányzati tulajdonú Szolnok TV műsorvezetője volt.

Mint azt az idézett lap kiderítette, Torda Ferencről van szó, aki az önkormányzati tulajdonú televízió szerkesztőáriportere és műsorvezetője. 

A Magyar Narancs megkereste az ügyben a Szolnok TV cégvezetőjét. Többek között arról érdeklődtek, hogy tud-e erről, és ha a hír igaz, akkor elfogadhatónak tartja-e az önkormányzat által fenntartott tévé munkatársának ilyen szerepvállalását?

Pető Dávid cégvezető azt válaszolta, hogy megkereste Torda Ferencet az ügyben, aki elmondása szerint aznap egy valóban aláírásokat gyűjtő ismerősét kísérte el, aki a sötétedés miatt fél a kutyáktól, de “Torda Ferenc Úr magában az aláírásgyűjtésben nem vett részt. Sem űrlap, sem íróeszköz nem volt nála, az elkísért aktivista által megkeresett lakókkal Torda Ferenc Úr semmilyen jellegű politikai témáról nem folytatott kommunikációt”.

Pető azt is hangsúlyozta, hogy Torda nem a Szolnok TV alkalmazottja, vállalkozóként dolgozik náluk, emellett a televízió ” egyik munkatársának sem írja elő, hogy szabadidejében milyen tevékenységet végezhet, azt azonban igen, hogy szakmai munkája során politikai nézetei, szimpátiája nem jelenhet meg, nem tükröződhet az általa készített műsorokban”. Bár a cégvezető szerint ennek Torda és mindenki más is eleget tesz, elismeri, hogy ” valóban nem szerencsés dolog a Szolnok Televízió egyik kollégájának sem megjelenni bármelyik párt, olyan aktivistája mellett, amely épp a fent említett tevékenységet végzi”, ezért Torda Ferencet írásbeli figyelmeztetésben részesítette.

Forrás: Magyar Narancs; Fotó: Vityálos Eszter Facebook (a kép csak illusztráció!)

Kapcsolódó cikkek