Megmentőivel találkozhatott a debreceni stadionban újraélesztett férfi

Megosztás

A mérkőzés közben lett rosszul és a klinikai halál állapotába került, megállt a szíve. De a közelben levő mentősök egyetlen percig sem tétlenkedtek, ennek köszönheti életét a férfi.

Magyarországon minden évben körülbelül 20-25 ezer ember szenved hirtelen szívhalált, ez az jelenti, hogy naponta körülbelül hetvenen esnek össze szívleállás miatt

– ismertette a sokkoló számadatokat dr. Szatmári Zoltán regionális igazgatóhelyettes a Debreceni Mentőállomáson, szombaton. – 2013 óta minden évben október 16-án tartjuk az újraélesztés világnapját, ezen a napon szeretnénk felhívni a figyelmet az elsősegélynyújtás fontosságára, ezen belül is a laikusok által megkezdett újraélesztés jelentőségére. Az esetek jelentős részében nem kórházban, orvos és egészségügyi személyzet mellett történik a szívmegállás, hanem az otthonokban, vagy közterületen. A mentőszolgálat megérkezéséig a helyszínen nagy szerepe van a laikusok tudatosságának és bátorságának abban, hogy a túlélés esélye megnövekedjen – hangsúlyozta, hozzátéve:egy ilyen szituációban minden perc késlekedés körülbelül 10 százalékkal csökkenti a túlélés esélyét.

– Az újraélesztés világnapján mi, mentődolgozók csak egy dologra tudjuk felhívni a figyelmet: ha valaki ilyen szituációba kerül, próbálja meg leküzdeni a félelmét, merjen cselekedni, hiszen minden perc számít – mondta az igazgatóhelyettes.

Így volt ez László István esetében is, aki a szeptember 4-i Katar-Portugália meccsen a Nagyerdei Stadionban lett rosszul családja körében. Neki szerencséje volt, a közelben lévő mentősök a helyszínen megkezdték az újraélesztést. – Én már a stadionban magamhoz tértem, olyan szerencsés helyzetben voltam, hogy a mentősök közel voltak hozzánk. Három napig voltam az intenzíven, majd a klinikán egy pacemakert ültettek be. Ez több mint egy hónapja volt – idézte fel a Napló kérésére. Korábban műbillentyűt kapott, így a harmadik születésnapjaként emlegeti a történteket, az újabb esélyt az életre a mentősöknek köszönheti.

Most találkoztam velük azóta először, láthattam azt, aki a mellkaskompressziót végezte. Azt mondta, kétszer reccsent a mellkasom, ne haragudjak érte. Örülök neki, hogy reccsent

– mondta.

A Debreceni Mentőállomáson néhány évvel ezelőtt indult el Az élet fája-program, melynek keretében az életmentők és az általuk megmentett emberek közösen ültetnek egy fát. Idén László István és az ő életmentői tették meg ezt. (Haon.hu)

Kapcsolódó cikkek