Évente 35 ezer orchideát értékesít a magyar vállalkozó, de ez még koránt sem minden

Megosztás


Molnár István, a dombóvári Agrár-Béta Kft. ügyvezetője igazi orchidea-fanatikus: A magángyűjteménye is lenyűgöző, de az övé Magyarország egyetlen, kizárólag pillangóroorchideával foglalkozó orchideakertészete is, ami nem egy egylábon álló vállalkozás, hanem a többmilliárd forintos éves árbevételű Agrár-Béta cégcsoport körforgásos rendszerének fontos része – derül ki a Forbes interjújából.

A cégcsoportnál a földeken megtermelt kukoricából az etanolüzemben organikus alkoholt, bioetanolt állítanak elő, az etanolüzemben és a környék más üzemeiben képződő gyártási melléktermékekből pedig a rendszer szerves részét képező biogázüzemben villamosenergiát és hőt termelnek, ami biztosítja az etanolüzem és az orchideakertészet energiaszükségletét. Az etanolt nem üzemanyag célra adják el, mert az ebben az üzemméretben nem lenne gazdaságos.

Ehelyett részben élelmiszer és gyógyszeripari céllal értékesítik az EU-ban, részben kézfertőtlenítőt és egyéb fertőtlenítőszereket gyártanak belőle Zazu márkanév alatt. „Megint egy kézfertőtlenítő a covid farvizén” – gondolhatja, aki először hallja, de az Agrár-Béta már 2016-ban elkezdte engedélyeztetni az először bér-, majd idén tavasz óta saját gyártásban készülő kézfertőtlenítőjét. Eleinte a humán használat mellett elsősorban állattartó telepek használták, ahol a H1N1 és az ASP (afrikai sertéspestis) elleni védekezés fontos része lett. 2020 óta – és ez már nyilvánvalóan a covid hatása – a humán használat került előtérbe.

Az etanolüzemben évente csaknem ötmillió liter alkoholt állítanak elő, az időarányosan rendelkezésre álló adatok alapján ez még több lehet 2021-ben.

A Zazu márkanév afrikai eredetű, ugyanis Nigériában is dolgoznak: István a Magyarország által meghirdetett déli nyitás keretében, 2015-ben keveredett Nigériába, ahol a bioenergia farmjukat adaptálták le az ottani körülmények közé. A bioenergia farm engedélyeztetési folyamata során

2019-ben kapták meg az engedélyt fertőtlenítőszereikre a teljes nyugat-afrikai régióra, ami Nigéria mellett, a szomszédos országokat is magában foglalja.

István úgy látja, Afrikában csak azt a pénzt és energiát érdemes befektetni, ami nem hiányzik sehonnan.

Kézfertőtlenítőjükkel Nigéria és szomszédai, valamint Magyarország mellett Európa több országában is terjeszkednek. A fertőtlenítőszereik nem várt forgalmat produkáltak, és egy kandallóetanollal is elindultak az európai piacon, ezen kívül engedélyeztetés alatt állnak ablak- és szélvédőmosó folyadékaik.

A bioenergia farmon olyan nagy mennyiségű hulladékhő áll rendelkezésre, hogy mindenképpen gondolkodni kellett ennek hasznosításáról. Olyan tevékenységet kellett keresni, ami egész évben igényli a hőt, és mert István nagy orchidearajongó, így esett a választás a Phalaenopsisra.

Kaposszekcsőn az ipari parkban lévő kertészetükben összesen 2500 négyzetméteren nevelnek pillangóorchideákat, termesztési fázistól függően van olyan blokk, amelyet bizony augusztusban is fűteni kell. A számos orchideafaj közül ezért esett a pillangóorchideára a választásuk, mert ezek olyan hibridek, nemesített változatok, amelyek a többinél ellenállóbbak és bírják a szállítást, valamint alkalmasak az iparszerű termesztésre. Ennek ellenére

„sokan tartottak hülyének, hogy miért pont ebbe fogok bele”.

Az időzítés viszont jó volt, hiszen 2017-ben már viszonylag jó áron lehetett Magyarországon import orchideához jutni, előtte megfizethetetlen volt.

Hollandiából hozták a technológiát és 2017 végére elkészült az azóta kibővített, eredetileg 2000 négyzetméteres üvegház, de azzal nem voltak teljesen tisztában, hogy nem elég látszólag jól beállítani az automatizált rendszereket (az öntözést, a szellőztetést, világítást és az energiaernyőket), folyamatosan oda kell figyelni a növényekre. Mostanra tökéletesítették a technológiát, az orchidea csak akkor virágzik, amikor kell.

Az orchidea „aránylag gyors forgású” növény, tehát nem egy csirkekeltető. A teljes életciklusa lombiktól a virágzó, kifejlett növényig csaknem két év, ebből bő egy évig nevelik az Agrár-Bétánál. Istvánék Hollandiából, úgynevezett szivardugványként hozzák be a növényeket 3 kisebb levéllel és 3-4 gyökérkezdeménnyel. Innen nevelik fel, az üvegház-komplexum három – nevelő, hűtő, és virágoztató – blokkjában.

A nevelő szekcióban a szivardugványokat 27-28 fokon tartják, pár hétig még az eredeti ültetőközegben nevelik, majd, amikor elkezd fejlődni, átültetik egy nagyobb cserépbe. Itt már a saját maguk által kikísérletezett, speciális tápsókkal ellátott ültető-közegbe kerül át egy ültetőgép segítségével.

A meleg blokkban a növények 28-34 hetet töltenek el, mire elérik az általuk kitűzött minőségre képes tőméretet. A megfelelő méret elérése után kerülnek át a növények a hűtő blokkba, ahol 17-18 fokon indukálódik a virágzás.

Pontosan kell időzíteni, mert hiába csak egy fajtát termesztenek, de azt összesen 80 színben teszik, és mindegyik színnél más-más hidegbehatási időre van szükség a virágzás elindításához.

„A vevő persze ezeket nem tudja, ő ugyanolyan magas fehéret igényel, mint amilyen magas a rózsaszín. Az ronda, hogy az egyik akkora, a másik meg emekkora a tálcán, azt nem lehet kirakni a polcra.”

Az idén tavasszal átadott hűtőházba csak a megfelelő levélszámmal és törzsátmérővel, szín szerint válogatva viszik, ahol 4-8 hétig tart a hűtés 17-18 fokon.

Azt, hogy pontosan mikor virágozzon ki a növény, a hűtőterületre való bevitel időzítésével tudják szabályozni. Ezután kerül a virágoztató blokkba, ahol 20-24 fok van, „annyi, mint otthon”, itt már az eladásra válogatják szét, és az otthoni klímára készítik fel az orchideákat. Egy import-, jellemzően holland orchidea nincs hozzászokva a magyarországi klímához, „ha kirakják a magyar boltokba, pár nap múlva hervad”, illetve a magyar klímához alkalmazkodva levelet vált (kipusztulni nem fog, mert szívós növény), nincs hozzáedződve a sokkal délebbi régió fény- és klimatikus viszonyaihoz.

Éves átlagban saját előállításban 120 000-130 000 darab orchideát értékesítenek, és még ugyanennyit az előnevelten vásárolt fele holland-fele magyar virágokból.

Egy éven belül, ahogyan az idén frissen átadott hűtőkapacitásukat is csúcsra járatják, kizárólag szivardugványból indított, saját nevelésű orchideákat értékesítenek majd. Összesen 2,8-3 hektárt tudnak biztonságosan kifűteni a hulladékhővel, ennyi lesz majd a maximális termelési terület, jelenleg 80 százalékos kapacitáson termelnek.

Világszerte az összes forgalmazott cserepes orchidea 80 százaléka a lepkeorchidea. A termelői árszínvonalat tekintve nettó 1200-1800 forint a hazai és kelet európai, a holland ár pedig 2-4000 forint között mozog. Utóbbi azért valóban magasabb minőségű, különleges termék, szállítani is messzebbről kell, innen az árkülönbség. Mire a lakossághoz eljut, az árakra még rájön a kereskedői árrés és az áfa, így kapunk reálisan 2000 forinttól induló árakat – fejtette ki Boross Dávid. Az Oázisokban ők évente 35 000 orchideát értékesítenek, ennek a 75 százaléka Phalaenopsis.

„Nekünk fontos, hogy legyen hazai termék is az asztalon, ezért döntöttünk úgy, hogy a DBD orchideákat is forgalmazzuk. A számokból látszik, hogy ezzel gyakorlatilag teljesen kiváltottuk a lepkeorchidea alsó két árkategóriában történő holland beszerzését, büszkék is vagyunk rá!”.

Ha szeretné elolvasni a teljes interjút, látogasson el a Forbes oldalára!

Kiemelt kép: Sebestyén László

Kapcsolódó cikkek