A világ egyik legnagyobb kiadója megvette a Meseország mindenkié mesekönyvet

Megosztás

Még tavaly verte ki sokaknál a biztosítékot Dúró Dóra, a Mi Hazánk országgyűlési képviselője, aki élőben darálta le a – többek között – melegekről is szóló mesekönyvet.

A Meseország mindenkié kiadója, a Labrisz Leszbikus Egyesület a könyv hivatalos Facebook-oldalán jelentette be az örömhírt, hogy öt országból érdeklődtek és meg is vásárolták a könyvkiadók a mesekönyv forgalmazási jogát. Azt írták, a tárgyalások jelenleg is folynak más kiadókkal, de

angol, svéd, lengyel, szlovák és finn nyelven is már biztosan a könyvespolcokra kerül az itthon nagy port kavart mesekönyv.

„A Meseország mindenkié számos európai könyvkiadó érdeklődését felkeltette. Ami már biztos, hogy meg fog jelenni az alábbi nyelveken a következő címekkel. Tárgyalások folynak további könyvkiadókkal is, a megjelenésekről hírt adunk”

– közölték.

A kiadók között van a világ egyik legnagyobb vállalata, a Harper&Collins is, aki a jövőben kiadja majd a könyvet. Azzal, hogy a holland vállalat is megvette a forgalmazási jogokat, szinte borítékolható, hogy újabb kapuk nyílnak meg a könyv előtt a nemzetközi piacon. 

Kapcsolódó cikkek