“Lehet más a politika, de most már legyen is más” – Karácsony is aláírta az LMP Zöld Garancia Programját

Megosztás

Az LMP két társelnöke és Karácsony Gergely, a párt által támogatott miniszterelnök-jelölt aláírta a radikális fordulatot ígérő Zöld Garancia Programot az ellenzéki erő 51. kongresszusán, szombaton Budapesten, amiről a JövőTV is beszámolt.

A kongresszuson Kanász-Nagy Máté, az LMP társelnöke azt hangsúlyozta, hogy a zöldek komplex, összefüggő rendszerként tekintenek a társadalomra, a környezetre és a gazdaságra. A politikus arról beszélt, hogy céljaik közé tartozik élhető településeket, tiszta levegőt, egészséget és békét biztosítani az embereknek. Mindezt úgy, hogy eközben nemet mondanak minden – akár keletről, akár nyugatról érkező – függőségre, kiszolgáltatottságra. Bármilyen szelídek is ezek a célok, nagyon is meg kell küzdenünk értük – jegyezte meg Kanász-Nagy.

Az LMP-nek az elmúlt 30 évvel szemben kell alternatívát nyújtania, a mindennapi konfliktusokban pedig keményen kiállni álláspontja mellett.

Hangsúlyozta az LMP-s politikus.

A gyökeres zöld fordulat szükségességét hangsúlyozva kiemelte, a növekedési hajsza a bolygónk mellett a lelkünket is megmérgezi. Megjegyezte, az LMP a jövőre felálló kormány “zöld lelkiismerete” akar lenni.

Schmuck Erzsébet, a párt másik társelnöke azt hangoztatta, hogy az utóbbi években Európa-szerte megerősödött a zöld gondolat és az azt képviselő pártok támogatottsága. Ezzel együtt Magyarországon is nőtt a környezeti érzékenység és tudatosság.

Bebizonyosodott, hogy az eddigi politikák nem tudták kezelni az emberiség előtt álló legnagyobb kihívásokat, így a klímaválságot és az ökológiai válságot sem.

Jelentette ki a társelnök.

Szerinte amit ezen a területen 2010 óta a kormányzat tett, az óriási csapást jelentett hazánk környezetvédelmére, természetvédelmére. Hiszen a klímaváltozás megfékezése helyett a kormányzat folyamatosan önmagát fényezte, nem a klímatudatosságot emelte, hanem Brüsszelben is az autóipar érdekeit védte. Magyarország jövőjéhez zöld út vezet, de ehhez az úthoz egy zöld miniszterelnökre van szükség – jelentette ki, hozzátéve, hogy a posztra Karácsony Gergely az alkalmas személy.

Karácsony Gergely, Schmuck Erzsébet ,Kanász-Nagy Máté

Karácsony Gergely főpolgármester, a párt miniszterelnök-jelöltje hangsúlyozta, hogy nemcsak bevinni kell a parlamentbe a zöld politikát, formálni a közéleti gondolkodást, hanem a kormányváltás ügyének és az ország újraegyesítésének élére kell állniuk a zöldeknek. Hozzátette, a magyar ellenzéknek “Európa legcinikusabb, leghazugabb és a legtöbb politikai eszközzel, erőforrással rendelkező rendszerét” kell leváltania, egyszerre kezelve a demokratikus, az ökológiai és a szociális válságot, amelyek közül az utóbbi miatt “Magyarország ma Európa szegényháza tulajdonképpen”.

Karácsony arról beszélt, hogy

lehet más a politika, de most már legyne is más

-utalva ezzel a párt nevére.

Ezt a három válságot nem lehet külön megoldani, ez ugyanaz a válság – jelentette ki, majd arról beszélt, hogy nem néz szembe a kormányzat a valódi gondokkal, hanem csinál helyettük álproblémákat. Karácsony Gergely fő célnak azt nevezte, hogy “igazi, a jövőt építő zöld kormányzás” kövesse a 2022-es kormányváltást. Az aláírás után a tanácskozás zárt körben folytatta munkáját.

Kapcsolódó cikkek