Az LMP szerint a Fidesz viselkedése minősített nemzetárulás

Megosztás

Féktelen rablásnak, féktelen rombolásnak, valamint a nemzetárulás minősített esetének nevezte az LMP frakcióvezetője azt, ahogyan a kormányoldal kiszervezi a közvagyont. Keresztes László Lóránt szerdai, online sajtótájékoztatóján az autópálya-hálózat magánosítása ellen emelt szót.

Ismertette: megjelent egy uniós közbeszerzési kiírás, amely szerint a magyar autópályák tervezését, felújítását, építését, ellenőrzését, üzemeltetését, fenntartását és finanszírozását is kiszervezné a kormány. Szerinte ez óriási károkat okozna az egész országnak. Azt mondta: a legfontosabb infrastruktúrát közösségi, nemzeti tulajdonban kell tartani, az emberek mindennapjait meghatározó közszolgáltatásokat pedig önkormányzati tulajdonban.

Úgy ítélte meg: a helyi közösségi közlekedést is el akarják venni az önkormányzatoktól és a víziközmű-cégeket is “ki akarják zsarolni” tőlük. Hangsúlyozta: az ellenzék 2022 után megtalálja majd a jogi lehetőségét, hogy a kiszervezett közvagyont visszaadja az embereknek, így azokat is, amelyeket magánalapítványokba szerveztek. Addig is szerinte tiltakozással kell gátolni ezt a folyamatot.

Kapcsolódó cikkek