Győzike belépett a Fideszbe

A Facebookon közölte Gáspár Győző hétfőn, hogy most már hivatalosan is a Fidesz tagja. A belépést Budai Gyulának köszönte meg, míg a helyszín a bejegyzés szerint a Külügyminisztérium volt. Gáspár március 15-én azzal keltett feltűnést, hogy részt vett a Békemeneten. Akkor azt mondta, nem hívták, magától döntött úgy, hogy részt vesz, de nagyon örül, hogy ott lehet. Egyébként a celeb napok óta kormánypárti posztokat közöl a a Facebook-oldalán, ahol egyébként el van rejtve a kommentszekció.

Tovább olvasom

Felmérés: fej-fej mellett a Fidesz és az ellenzék

Egy héttel a választások előtt nagyjából ugyanannyian akarnak kormányváltást (42 százalék), mint ahányan az Orbán-kormány maradását szeretnék (44 százalék) – derül ki a Závecz Research friss közvélemény-kutatásából a Telex szerint. Az elemzés rámutat, hogy a pártnélküliek körében szintén kiegyenlített, 26-26 százalék a kormány maradását, illetve annak távozását kívánók aránya. A kormányváltással kapcsolatos vélekedés vélhetően előrejelzi, hogy a jelenleg még ismeretlen pártkötődésűek hova fognak szavazni a választáson, 64 százalékuk ugyanis már eldöntötte, hogy kire fog voksolni. A Závecz Research szerint a választások előtt egy héttel az is látszik, hogy a Fidesz–KDNP…

Tovább olvasom

“A Fidesz a választások után azonnal megszorításokra készülne”

Az ország borzalmas gazdasági helyzete ellenére ezerrel megy az osztogatás a kampányidőszakban, de meglesz ennek a böjtje. Ne legyenek illúzióink, ezek hitelből mennek, amiket az adófizetőknek kell majd visszafizetniük, akár Orbán marad, akár nem. A Demokratikus Koalíció (DK) szerint amennyiben a Fidesz nyerné a jövő heti országgyűlési választást, akkor megszorításokat vezetne be – mondta Somogy megye 1-es választókerületének országgyűlési képviselő-jelöltje vasárnap, a Facebookon közvetített sajtótájékoztatón. Varga István kifejtette, a “tizenkét éve tartó kormányzati korrupció” miatt csaknem egy éve nem jönnek európai uniós források Magyarországra, ebben pedig mindaddig nem várható változás, amíg…

Tovább olvasom

Faltól Falig: A közvélemény-kutatások valódi funkciója | videó

Rengeteg dolog befolyásolhatja a politika alakulását, a közelgő választásokig is még rengeteg víz lefolyik a Dunán. Ki tudja, ki mivel fog előrukkolni még addig. Van azonban egy csöppet sem elhanyagolható tényező, amely már az előválasztáson is rendkívül fontos szerepet játszott. Az is elég nagy részben ennek köszönhető, hogy Márki-Zay Péter nyerte az előválasztást. A Faltól Falig tizenötödik adásában a közvélemény-kutatások természetét járják körbe.

Tovább olvasom

Szerdáig lehet mozgóurnát kérni a választásra

Még három napig, szerdán 16 óráig kérhet a szavazáshoz mozgóurnát a helyi jegyzőtől levélben vagy ügyfélkapus azonosítás nélkül a Nemzeti Választási Iroda internetes oldalán a mozgásában egészségi állapota, fogyatékossága, illetve fogva tartása miatt gátolt választópolgár. Ezt követően csak személyesen vagy ügyfélkapus azonosítással lehet a kérelmet benyújtani. Az a választópolgár, aki szerepel a szavazóköri névjegyzékben, de egészségi állapota, fogyatékossága vagy fogva tartása (ideértve a házi vagy reintegrációs őrizetben lévőket is) miatt nem tud elmenni a szavazóhelyiségbe, hogy ott adja le szavazatát, mozgóurnát kérhet.  Jogszerűen kérhető mozgóurna akkor is, ha a választópolgár…

Tovább olvasom

Ismét fideszes politikusok kampányoltak kisgyermekek díszletként használásával, Kisújszálláson is

Jász-Nagykun-Szolnok megyében is történt ilyen eset a hétvégén, valamint Orbán Viktor országjáró körútján ugyanezt láthattuk. Mindig ugyanabból a kottából játszanak a kormánypárti képviselők, kisgyermekek biodíszletként vannak jelen a fideszes kampányeseményeken. Tömegesen történik ilyen. Szombaton ünnepélyes keretek között átadták Kisújszálláson a POM POM Városi Bölcsődét. Az ünnepségen Kecze István polgármester köszöntötte a jelenlévőket. Mint mondta, mostantól a városban élő kisgyermekes szülők a szép és barátságos bölcsődei környezetben, szakavatott és gyermekszerető bölcsődei dolgozók gondoskodó felügyeletére bízhatják gyermekeiket – írja a Szoljon.hu. A hír mellé közölt képen nem maradhat ki a szalagátvágás és…

Tovább olvasom

Egy hét alatt már 64 ezer levélszavazat érkezett

A magyarországi lakcímmel nem rendelkező választópolgárok a külképviseletek címére is feladhatják postán a levélszavazatukat, ebben az esetben a külképviseleti szavazás végéig kell megérkeznie a levélszavazatnak a külképviseletre. A Nemzeti Választási Iroda (NVI) szombati adatai szerint már 64 ezer levélszavazatot leadtak a választópolgárok – írja az MTI. A magyarországi lakcímmel nem rendelkező választópolgárok az országgyűlési képviselők választásán és a vele egy napon rendezett népszavazáson csak levélben szavazhatnak, és csak akkor, ha március 9-éig felvetették magukat a névjegyzékbe. Ezt több mint 456 ezren tették meg. Az NVI eljuttatta a választópolgároknak a szavazási…

Tovább olvasom

Vajdaság: Fidesz-barát aktivisták viszik házhoz és sokszor ki is töltik (!) a szavazópapírokat a levélszavazáshoz

Van még bárki, aki nem érti, mi a legfontosabb szerepe a kettős állampolgárságnak és a levélszavazásnak? A választási csalás melegágya, valami különös véletlen folytán ismét egy olyan gyanús dolog, ami abszolút és kizárólag a Fidesznek kedvez. A 444.hu kicsit utánament a történetnek és ilyen rövid idő alatt is találtak számos esetet, ahol minimum durván megkérdőjelezhető a választások tisztasága. Az egész onnan indult, hogy Szerbiában nem a posta, hanem egy “civil szervezet” viszi házhoz a levélszavazatok kellékeit. Aztán időnként ki is töltik azokat… vajon melyik pártot ikszelik be rajta? Naná, hogy…

Tovább olvasom

“Persze, hogy szavazok” – magyar hírességek buzdítanak az áprilisi szavazáson való részvételre – videó

Sebestyén Balázs, Istenes Bence, Erős Antónia, Lovas Rozi és Nótár Mary is szavazásra buzdít az RTL kisfilmjeiben. A Persze hogy szavazok címet viselő társadalmi célú reklámkampány rövid videóival a március 22-től április 3-ig, azaz az országgyűlési választást megelőző időszakban találkozhatnak a nézők az RTL Klub, az RTLII és a Cool televíziós csatornákon, valamint az rtl.hu videós hírportálon. A társadalmi célú reklámszpotokban ismert emberek vallanak a demokrácia iránti elkötelezettségükről és hívják fel a figyelmet az országgyűlési választáson való részvétel fontosságára. Az RTL Magyarország társadalmi célú reklámszpotjaiban többek között olyan hírességek buzdítanak szavazásra és osztják meg a választásokkal kapcsolatos személyes történeteiket mint Lovas Rozi,…

Tovább olvasom

Telefonba beszélve stand-upolt a Kutyapárt szimpatizánsa a köztévében

Ők is megkapták a maguk öt percét az M1-en: a négy évvel ezelőtti csirkejelmezes kotkodácsolást most egy stand-up performansz váltotta fel. Minden pártnak jár a néhány perces megszólalás a közmédiában a választás előtt, a lehetőséggel a Magyar Kétfarkú Kutya Párt is élt szerdán – számolt be róla a hvg.hu. A szimpatizánsukként bemutatkozó, Brutiként is ismert humorista, Tóth Imre volt az M1 vendége, aki a Csirkeember által előadott négy évvel ezelőtti emlékezetes kotkodácsolás helyett azzal kezdte, örül, hogy megjelenhetnek az M1-en, hogy „mi is szívhatjuk itt a szabadság levegőjét”. Ezután azt javasolta,…

Tovább olvasom